Skip to main content

iPod újdonságok: Gombok a Shuffle-re, érintőképernyő a nanora

FacebookFacebookFacebookFacebook
Teljesen megújította az iPod termékcsaládot az Apple - megváltozott a nano, a Touch és a Shuffle is.

Hirdetés

A legnagyobb változást az iPod Touch, nano és Shuffle hármas esetében láthattuk: az első, nem meglepő módon gyakorlatilag megkapta az iPhone 4 hardverét, processzorostól és kijelzőstől, valamint a pletykáknak megfelelően kapott kamerát is. Amire viszont kevesen gondoltak, az az, hogy rögtön két kamerát is kap, amelyek közül a hátsó HD-s filmfelvételre is képes lesz, az elülső pedig a FaceTime videotelefonszolgáltatáshoz kapcsolódik (természeten WLAN csatlakozáson keresztül).

Úgy tűnik sokan érezték úgy, hogy a szuperminimalista Shuffle használata nem a legkényelmesebb, így az új változat inkább a kettővel ezelőtti verzióra hasonlít, de valamivel kisebb, alig lóg túl a kerek irányítógombon, miközben memóriája nagyobb, immár 2 GB-nyi. A funkciókat tekintve újdonság a lejátszási listák kezelése, amelyek nevét (a számcímekkel, előadók nevével és az automatikus Genius Mix listák elnevezésével együtt) a készülék fel tudja olvasni nekünk.

Az eddigi újdonságok azonban eltörpülnek amellett, ami az iPod nanoval történt: erről teljesen eltűntek a gombok, és az egész készülékből gyakorlatilag csak a 3×3 cm-es érintőképernyő maradt, amelyen a kezelőfelület a gyorsulásérzékelőknek köszönhetően mindig a megfelelő helyzetben áll.

Ez is érdekelhet