Steve Jobs lemondott az Apple éléről
Steve Jobs egészségügyi okok miatt tegnap lemondott vezérigazgatói tisztségéről. A szakembernél 2004-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, 2009-ben pedig májátültetésen esett át. Találgatások szerinte a lemondás ezekkel lehet kapcsolatos, ám Jobs semmilyen információval nem szolgált egészségi állapotát illetően.
Az igazgatótanácsnak eljuttatott levelében (alább olvasható) Jobs megismétli, amit korábban is mondott, azaz, hogy maga fog szólni, ha eljön az a nap, amikor már nem tudja megfelelően ellátni a vezérigazgatói feladatokat – hozzátéve, hogy ez a nap most eljött. Utódja Tim Cook lesz; Jobs lemondó levelében „kérte” az igazgatótanácsot, hogy őt válasszák meg, de ez igazából nem volt meglepetés, korábban is tudni lehetett, amennyiben Jobs megy, úgy Cook veszi át tőle a stafétabotot. Cook 2009-ben, Jobs egészségügyi szabadsága idején már irányította az Apple-t, bebizonyította, hogy alkalmas a feladatra. Steve Jobs azért nem távolodik el teljesen a cégtől, a továbbiakban az igazgatótanács elnökeként valamint az Apple alkalmazottjaként végzi majd munkáját. Ez lehetőséget ad neki arra is, hogy a fontos, stratégiai döntésekbe továbbra is legyen beleszólása.
Jobs lemondó levelében az is írja, hogy meggyőződése szerint az Apple legsikeresebb napjai még csak most következnek, és alig várja, hogy ezeknek a sikereknek a részese legyen új szerepkörében. Végezetül természetesen megköszönte az együtt töltött éveket valamint a munkatársak eddigi erőfeszítéseit.
A hír hallatára az Apple részvényeinek árfolyama jelentősen, hét százalékkal eset, de valószínűleg csak pillanatnyi sokkról van szó, és az árfolyam rövid időn belül korrigálja magát. Jobs távozását már évek óta jósolgatták különböző médiumok, a távozás gyakorlatilag folyamatosan benne volt a levegőben. Az Apple-nél a következő években valószínűleg a váltás ellenére sem lehet majd drámai változást észrevenni, mert a cupertinói vállalat arról (is) híres, hogy termékstratégiája jó előre, akár évekre is megvan. Hogy mi lesz utána? Azt még senki sem tudja.
Steve Jobs levele:
Letter from Steve Jobs
To the Apple Board of Directors and the Apple Community:
I have always said if there ever came a day when I could no longer meet my duties and expectations as Apple’s CEO, I would be the first to let you know. Unfortunately, that day has come.
I hereby resign as CEO of Apple. I would like to serve, if the Board sees fit, as Chairman of the Board, director and Apple employee.
As far as my successor goes, I strongly recommend that we execute our succession plan and name Tim Cook as CEO of Apple.
I believe Apple’s brightest and most innovative days are ahead of it. And I look forward to watching and contributing to its success in a new role.
I have made some of the best friends of my life at Apple, and I thank you all for the many years of being able to work alongside you.
Steve