Skip to main content

Agresszívan frissíti magát a Windows 8

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Microsoft fejlesztői blogjából kiderül, hogy ha szükséges, akkor a Windows 8-at muszáj lesz újraindítani.
Hirdetés

A patch keddek után újraindítás péntek is jöhet a Windows 8 esetében, derült ki az MSDN fejlesztői blogból. A Windows 8 fejlesztéseit taglaló blog legújabb bejegyzéséből kiderül, hogy az operációs rendszert, annak érdekében, hogy naprakész maradjon, a frissítések megjelenése után 72 órán belül mindenképpen újra kell majd indítani – így azok telepítése garantálható. A tervek szerint, miután a frissítések elérhetővé válnak, egy figyelmeztető üzenet jelenik meg, amely szerint a gépet újra kell indítani. A rendszer ezután legfeljebb 72 órát vár, és ha ez idő alatt nem indítjuk újra kézzel a Windowst, akkor megteszi ezt magától – persze azért figyelmeztetést kapunk 15 perccel az akció előtt, hogy a megnyitott dokumentumokat el tudjuk menteni.

A biztonsági frissítések kiadása jelenleg havi egy alkalommal történik, így a megoldás elvileg nem okoz majd nagy kényelmetlenséget – azért csak elvileg, mert Windows Update akkor is erőszakhoz folyamodik majd, ha nem a patch kedden, hanem más időpontban jelenik meg egy „nagyon veszélyes” biztonsági rés befoltozása. Ezek telepítése ugyanis soron kívül történik majd, adott esetben automatikus újraindítás mellett.

Szép és jó, hogy a Microsoft ennyire ügyel a felhasználók biztonságára, azonban a kényszerű újraindítás nem tűnik jó ötletnek – még akkor sem, ha erre sok felhasználó „butasága” miatt valóban szükség lehet. A Microsoft egyébként igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ne legyen a dologból probléma: ha például az újraindítás határidejének lejártakor nem vagyunk a gép előtt, vagy ott vagyunk, de játszunk, filmet nézünk stb., akkor a Windows 8 kivárja majd, amíg tudunk „foglalkozni” a helyzettel. Emellett ez a szolgáltatás teljesen kikapcsolható lesz – igaz, a Microsoft szándékai szerint nem otthoni, hanem csak vállalati környezetben.