Az Intel beszáll a tévé piacra
A pletyka, miszerint az Intel saját termékkel lépne be a set-top-boxok piacára, már egy ideje felütötte a fejét – az információ mostantól azonban hivatalosnak is tekinthető, miután a projekt vezetője Erik Huggers egy interjúban beszélt a tervekről. A platform egy Intel hardverre épülő set-top-boxból és hozzá kapcsolódóan rengeteg tartalomszolgáltatásból áll majd, az adatátviteli közeg pedig az internet lesz – az Intel a felhasználók saját internetkapcsolatát szeretné majd felhasználni. A box és a szolgáltatás Intel termék lesz, de a termék nem ezen a márkanéven fog megjelenni.
Az Intel tudja, hogy a riválisok is próbálkoztak már hasonló megoldással (hogy csak a nagy neveket említsünk: az Apple és a Google is belekóstolt már a tévés piacba valamelyest), nem túl nagy sikerrel, azonban a vállalat nem fél a kudarctól, mert, ahogyan Huggers fogalmazott, „mindenkivel együttműködnek annak érdekében, hogy a platform sikeres legyen”. Bár nem tudjuk biztosan, de a mindenki valószínűleg az amerikai tévétársaságokat is takarja, akiket az Intel csak akkor fog tudni behozni, ha biztosítja számukra a reklámok lehetőségét is. És itt jön képbe egy érdekes tényező, mégpedig az, hogy az Intel kamerát is fog szerelni a „dobozra”. Ennek egyrészt a közösségi szolgáltatásokban is lesz majd szerepe, sőt, az Intel akár még a mozgásvezérléshez is használhatja a kamerát, azonban legalább ennyire fontos az is, hogy a vállalat a hirdetések célcsoportjának kiválasztásához is szeretné a set-top-box által „látottakat” felhasználni. Ez sokakban aggodalmat kelt, és való igaz, hogy adatvédelmi szempontból nem tűnik telitalálatnak egy ilyen rendszer.
Az Intel már ebben az évben szeretné elindítani a kereskedelmi verziót, amely első körben az élő tévéadásokhoz való hozzáférés mellett az un. catch-up szolgáltatást is támogatja majd, és online filmkölcsönzési lehetőség is lesz. Szinte biztos, hogy az Intel nem ad ki egy ilyen rendszert alkalmazásbolt nélkül – azonban ennek kínálata várhatóan az induláskor nem lesz túl nagy, csak a kötelező programokra (kereső, YouTuba, Facebook, Twitter, stb.) támaszkodik majd.

