Csúszik a Lumia 1520 bejelentése
A Nokia egyes források szerint szeptember végén jelentette volna be az 5 colnál is nagyobb kijelzővel rendelkező okostelefonját (azaz phabletjét), de a vállalat a bejelentés elhalasztása mellett döntött. A késlekedés oka minden valószínűség szerint a Microsofttal megkötött üzlet áll. A terv szerint a Microsoft többségi tulajdont szerez a Nokia telefongyártó részlegében, így közvetlenül az amerikai cég irányíthatja majd a fejlesztéseket. Korábban az is kiderült, hogy a telefonok nem Nokia néven jelennek meg, így akár még az is lehet hogy a késést csak az okozza, hogy a már legyártott telefonok előlapján le kell cserélni.
Ami biztosnak látszik, az az, hogy a késés semmi esetre sem jelenti a Lumia 1520 projekt eltörlését, főleg, hogy az előzetes adatok alapján a 6 colos képátlójú, Full HD LCD-vel és 20 Mpixeles kamerával rendelkező phablet komoly érdeklődésre tart majd számot.
Egyes források szerint a négymagos processzorral szerelt készülék a tervezetthez képest egy hónappal később, október 22-én lesz bejelentve, de legalábbis egy nagyszabású rendezvényt ezen a napon fog tartani a Nokia. Szintén ezen a napon láthat napvilágot a Windows RT-s 10,1 colos táblagép is, amelybe szintén négymagos processzor és 2 GB-nyi memória kerülhet.

