Gyengébb hardveren is jól fut majd az új Android 4.4
A Google új mobiltelefon operációs rendszeréről már elég régóta pletykálnak, de még hivatalosan mindig nem jelent meg. Talán a Google Nexus 5 körül lehet valamiféle galiba, s az új operációs rendszerrel azt még meg kell várniuk, de mindenesetre már a Nexus 5-ről is szinte mindent tudni, csak azt nem, mikor lesz végre hivatalosan bejelentve.
A Google Android 4.4 KitKat egyes információk szerint tökéletesen elfut majd a gyengébb, vagy régebbi hardverrel rendelkező készülékeken is, így 512 MB-tal is beéri (az Android 4 is elfut ennyi memóriában, de nem sokat hagy már az alkalmazások számára). Jelentősen javították a töredezettség problémáját is.
Az Android 4.4-be beépítik majd a viselhető kiegészítők rendszer szintű támogatását, mint pl. okosórák, vagy okosszemüvegek. Az új verzió az érzékelőkből is többet támogat majd, újdonságként jelenik meg a geomágneses forgásvektor figyelése, a lépés érzékelés és a lépés számlálás.
Ezeken kívül komolyabb figyelmet szenteltek az NFC használhatóságára is, de fejlesztik a Bluetooth-t is. Sőt, olyan terveket szövögetnek, amelyek megvalósítása lehetővé teszi a szórakoztató elektronikai termékek közvetlen vezérlését okostelefonról.
Különböző érzékelőkkel és a Wi-Fi időzítésével csökkentik majd a készülékek fogyasztását, aminek köszönhetően megnőhet az üzemidő.
A fejlesztők számára lehet jó hír az új teljes képernyős mód, amely a felső státuszszáv nélkül a teljes kijelző felületét elérhetővé teszi (mindezt nyilván úgy, hogy az operációs rendszer lehúzható aktív státuszsáv sora működéképes maradhat, hiszen már jelenleg is elérhető egyfajta teljes képernyős mód).

