Skip to main content

Újabb Huawei pletyka: jön a Glory 4

FacebookFacebookFacebookFacebook
Akár azt is gondolhatnánk, hogy a Huawei szánt szándékkal szellőzteti meg előre a specifikációkat.

Hirdetés

Kicsit összeesküvés-elmélet szaga van annak az állításnak, hogy egyes gyártók tudatosan és direkt szellőztetnek meg be nem jelentett termékekkel kapcsolatban információkat, bár ennek mond ellent a Sony bekeményítése, amelyet pont az ilyen pletykák kiszivárgása ellen vezettek be. Mindenesetre ha logikusan gondolkozunk, akkor könnyű belátni, hogy egy termék neve annál inkább bekerül a fejekbe, minél többször van róla szó. Így tehát nem feltétlenül rossz egy gyártónak az, ha már a bejelentés előtt hónapokkal korábban elkezdődnek róla a pletykálkodások.

A Huawei ráadásul nem is tartozik azok a gyártók közé, akiknek nagyon könnyű lenne a nagyok mellett labdába rúgni. A legfrissebb szóbeszéd a Huawei Glory 4-ről szól, amely a MediaTek első nyolcmagos processzora, az MT6592 köré épülhet, amely 1,7 GHz-en ketyeghet. Igaz, ezt már az Ascend P6S-ről is hallottuk, amiről azóta azt is rebesgetik, hogy mégis csak négymagos kerül bele. Így fogadjuk ezt is fenntartásokkal.

A kijelző méretéről egyelőre nincs információ, de vélhetőleg 5" környékén lesz majd, hiszen felbontására 1280×720 pixelt mondanak. A memória 2 GB, a a belső háttértár pedig 16 GB kapacitású lehet. Ha igazak az információk, akkor a hátlapra 13 Mpixeles, az előlapra 5 Mpixeles kamera kerülhet.

Egyelőre ennyi, de ahogy az angol mondja, stay tuned, fogunk még a Glory 4-ről hallani.