Skip to main content

Csak így lehet játékra még erősebb notebookot építeni

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az MSI-nek már most is van külső VGA doboza, de egy új verzión dolgozik, amely Thunderbolt 3-ra fog épülni.
Hirdetés

A hordozható számítógépek a legtöbb esetben nem arra készülnek, hogy a játékosok igényeit elégítsék ki, de természetesen akad azért pár olyan széria, amelyet direkt ennek a felhasználói rétegnek fejlesztenek a gyártók. Öt-hat éve még simán előfordulhatott, hogy egy notebookba eredetileg asztali gépbe szánt alkatrészek kerüljenek, egy ideje azonban ezt a gyakorlatot már kerülik a gyártók; amitől jobb lesz ugyan a hardcore játékgépek üzemideje, a teljesítményük viszont nem. A fogyasztásbeli optimalizációk szükségszerűen hatnak ugyanis a számítási kapacitásra is, negatívan.

Trükkök nélkül így képtelenség olyan notebookot építeni, amely felveszi a versenyt nyers erő alapján is az asztali gépekkel. A dolog az MSI-nek sem sikerült, de a vállalat mérnökei legalább találtak egy elegáns módot a rendszer megkerülésére. Az év elején kiadott dokkoló bármilyen asztali gépbe szánt videokártya és a G30-as notebook párosítását lehetővé teszi. A boxnak saját PCIe slotja és tápegysége van, a csatlakozás a notebook felé pedig egy egyedi, az MSI mérnökei által kifejlesztett megoldás. A gyártó azonban már a jövőbe tekint, és a Computexen bemutatott egy új, sokkal kisebb méretű koncepciót is. Ebbe a házba szintén befér egy asztali GPU, és egyelőre szintén saját interfészen keresztül csatlakozik a notebook alaplapjához. Azonban a dolog nem fog sokáig így maradni, mert a terv az, hogy amint készen lesz a Thunderbolt 3, az fogja átvenni az összeköttetés szerepét. A Thunderbolt irányonként 20 Gbps-os kapcsolatot tesz lehetővé, amely túlszárnyalja a jelenlegi érvényes PCIe sínek 15,6 Gbps-os tempóját is, így kompromisszumok nélkül fogja tudni leváltani az egyedi, és ezért a kompatibilitás szempontjából nem biztos, hogy a legjobb megoldásokat. Egyébként az AMD és az NVIDIA is dolgozik azon, hogy videovezérlőit közvetlenül Thunderbolt csatlakozóra köthessük.

A kiegészítő elérhetőségéről egyelőre semmit nem tudni (ami nem meglepő, tekintettel arra, hogy még az Intel sem készült el a Thunderbolt 3-as változatával).