Skip to main content

Bemutatták a Fossil és az Intel közös okosóráját

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az amerikai Fossil ma bejelentette az Intellel közösen fejltesztett Fossil Q okosóra és sportkarkötő családját.

Hirdetés

A család egyelőre négy tagból áll, ezek név szerint a Q Reveler, a Q Dreamer, a Q Grant és a Q Founder.

A készülékek a Foundert leszámítva a Fossil/Intel saját platformjára épülnek, a hozzájuk tartozó alkalmazás pedig iOS-en és Androidon is elérhető – valamint képes a Google Fit, Apple Health, Jawbone Up és UnderArmour UA Record rendszerekkel is együttműködni. Ami az egyes eszközöket illeti, a Reveler és a Dreamer a két sportkarkötő, amelyek közül az előbbi valamivel elegánsabb, így üzleti viselethez is hordható. Szolgáltatásaikban nincs semmi extra, figyelik a napi lépéseket, a mozgást, ezt pedig aztán az alkalmazással szinkronizálják. A két eszközök 125 dollárba kerül.

A Grant egy fokkal komolyabb (175-195 dollár), ez ugyanis már egy órát is tartalmaz. Ez nem okosóra, hanem egy közönséges analóg példány, viszont vibrálással és néhány, különböző színű LED-del tudja jelezni a telefonról átvett eseményeket – miközben a két karkötőhöz hasonlóan figyeli a napi mozgásadagunkat.

A csúcson a már említett Founder van, ami 275 dolláros árával nem is tűnik rossz vételnek, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy kör alakú kijelzővel szerelt, viszonylag elegánsnak mondható példányról van szó.