Két részre válik az Acer?
A leírás szerint a Core Business nevet kapó részlegbe kerülnek mindazok az eszközök, amelyekre most is általában gondolni szoktunk, ha az Acer nevet halljuk: a noteszgépek, monitorok, PC-k és szerverek, illetve az ezekhez tartók K+F részlegek, de itt lesz majd az üzleti tervezéssel foglalkozó részleg is.
A másik láb, az úgynevezett New Business részleg felel majd a „kis eszközökért”, ami alatt az okostelefonokat, karkötőket, IoT eszközöket kell érteni, az eBusiness, az Acer Cloud-ot adó BYOC is itt lesz, valamint ők lesznek a felelősek az eBusiness és az új technológiák vertikális és horizontális integrációjával foglalkozó Value Labsért is.
A két részleg létrehozásával egy időben egy harmadik vállalatot is alapítanak, amely teljes egészében az Acer tulajdonában marad, és amely befektetőként felügyeli majd a cégek működését, a nyereségességet, és így tovább.
Az átstrukturálásra az Acer továbbra is gyengélkedő pénzügyi eredményei miatt kerülhet sor: bár a cég 2014-ben javított a korábbi helyzeten, az igazán rózsásnak most sem mondható.

