Ezúttal a One 10 kameráját demózza a HTC egy reklámban
A tajvani gyár mondjuk párszor már megégette magát ezen a téren, és ugyan az első ultrapixeles gikszer után sokat javítottak a telefonok kameráját, mégsem sikerült utolérni a legfontosabb konkurenseket. Ez pedig egyre veszélyesebb, hiszen látható, hogy a csúcskategóriában a sokadik extrából egyre inkább az egyik legfontosabb fícsörré növi ki magát a telefonba épített fényképezőgép tudása és képminősége.
Mindenesetre a HTC most pár nappal a hivatalos bemutató előtt (amely április 12-én lesz majd) közzétett egy videót, amin pont az új készülék kamerájának fantasztikus képességeit ecsetelik, azt állítva, hogy mániákus alapossággal dolgoztak azon, hogy a képalkotó rendszer minden eleme tökéletes legyen. Mindennek alátámasztására fotókat is mutatnak, de mondjuk ebből még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket – azokkal meg kell várnunk, míg magunk is kézbe tudjuk venni a készüléket.

