Ilyen lesz a Samsung Galaxy Note 8
Noha korábban arról is lehetett hallani, hogy a Samsung teljesen elkaszálja a Note szériát, ez végül nem történt meg, a soron következő modell bemutatója pedig itt van a küszöbön: a Note 8 augusztus végén vagy szeptember elején mutatkozhat be. Nem túl meglepő módon a készülék kísértetiesen fog hasonlítani a Samsung Galaxy S8-ra, de nagyobb és vastagabb is lesz nála.
A nagyobb alapterület a kijelző miatt mindenképpen indokolt, állítólag a Samsung ugyanúgy nyújtott, de 6,3 colos kijelzővel szereli fel a phabletet. A vastagság pedig elsősorban annak köszönhető, hogy a Note 8 mellé stylus is jár, amit valahogyan a készülékházba is be kell majd tudni csúsztatni.
A most kiszivárgott fotókon a legnagyobb érdekesség talán az, hogy a telefonra (végre) dupla optikás hátsó kamera kerül – az ujjlenyomat-olvasó viszont marad a Galaxy S8-nál bevezetett helyen, azaz az optika (optikák) mellett. Nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung sem tudja megoldani egyelőre, hogy az ujjlenyomat-olvasó a OLED-kijelző alá kerüljön. Arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy a két objektív pontosan miben tér el egymástól, és egyelőre a pontos hardver sem ismert – de meglepő lenne, ha a Galaxy S8-hoz képest nagy eltérést mutatna az, ami a Note 8 készülékházában lapul.