Skip to main content

Trump: nem veheti meg a Broadcom a Qualcommot

FacebookFacebookFacebookFacebook
Biztonsági kockázatokra hivatkozva rendeletben tiltotta meg az elnöki kabinet a felvásárlást.
Hirdetés

Egyre több jel mutatott arra, hogy a Qualcomm részvényesei beadják a derekukat és elfogadják a Broadcom ajánlatát; az üzlet, amelyről először az év elején pletykáltak közel volt tehát a megvalósuláshoz. Mára viszont teljesen világossá vált, hogy a dologból nem lesz semmi, Donald Trump amerikai elnök ugyanis nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva egy rendelet segítségével megtiltotta, hogy a szingapúri gyártó megvásárolja amerikai riválisát. A rendelet ráadásul nemcsak a felvásárlást tiltja, hanem minden olyan egyéb együttműködési konstrukciót is ellehetetlenít, amely egy esetleges stratégiai együttműködést tenne lehetővé a két vállalat között.

Az ügy érdekessége, hogy a Broadcom éppen a jövő hónap elején fogja átköltöztetni a főhadiszállását az USA-ba – persze ettől még nem lett volna belőle amerikai vállalat, de talán a kabinetnél nem gondolták volna úgy, hogy a felvásárlás mindenképpen nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Egy vizsgálat szerint a kormány attól félt, hogy a Broadcom esetleg befagyasztja a vezeték nélküli technológiák fejlesztéseit, ami azt eredményezné, hogy kínai vállalatok – főleg a Huawei – vennék át a vezető szerepet ezen a területen. A Huawei pedig köztudottan nem örvend nagy népszerűségnek az amerikai kormányon belül.

Trump politikájának egyébként szerves része, hogy az amerikai gyökerű vállalatokat nem engedi felvásárolni; korábban megakadályozta például azt is, hogy a félvezetőket gyártó Lattice Semiconductor kínai kezekbe kerüljön, de voltak más olyan ügyletek is, amelyek elnöki közbenjárás hatására hiúsultak meg.

A Broadcom közleményt adott ki, amelyben megalapozatlannak nevezte azt, hogy a felvásárlás bármilyen nemzetbiztonsági kockázatot jelentene az USA számára, sőt a vállalat amellett érvelt, hogy az USA vezető szerepe csak még jobban biztonságba kerülne – de teljesen biztos, hogy ez már semmit nem számít, az ügyet ezzel a Broadcom is lezártnak tekint.