Alaposan megújul a Samsung telefonok kezelőfelülete
A koreai gyártó legutóbb a Samsung Galaxy S6 bevezetésekor nyúlt komolyan az Android operációs rendszer kezelőfelületét átvariáló saját kezelőfelületéhez; persze azóta is történtek változások, de ezek bevezetése fokozatosan történt, és igazából egyik módosítás sem volt drámai. Az Experience 10 viszont, a jelek szerint, teljesen megújul. Kiszivárgott jó pár fotó arról, hogyan néz majd ki a telefonokra az Android Pie operációs rendszerrel együtt érkező Experience; nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung szinte mindenhez hozzányúl. Változik a betűtípus, a lezáró képernyő, a kezdőképernyő, a menü és még azok a „buborékok” is, amelyekben az értesítési tárhelyen lévő üzenetek jelennek meg. A felület jobban támaszkodik majd a gesztusokra is, az Android klasszikus gombtriója is elérhető lesz a kijelző aljáról indított gesztusokkal, például.
A rengeteg fotón jól látszik, hogy a Samsung egyrészt továbbra is szem előtt tartotta a Google-féle irányelveket, több olyan eleme is van az Experience UI-nak, ami gyakorlatilag ugyanúgy fest, mint a Pixel telefonokon. Emellett szembetűnő az is, hogy a Samsung most már az interfészt is hozzáigazította a telefonok ívelt kijelzőjéhez; a kijelölések, a gombok, a szövegbuborékok mindenhol lekerekített sarkokat kaptak például. Megújul a Samsung összes saját fejlesztésű alkalmazása is, és a jelek szerint a Samsung minden esetben arra törekedett, hogy a minimalizmust még tovább erősítse.
A kiszivárgott képernyőmentések egy Samsung Galaxy S9+ valamint az Android 9.0 – Samsung Experience 10.0 kombó egy korai tesztverziójával készültek. A Samsung egyelőre nem adott ki pontos frissítési tervet, de a korábbi tapasztalatok alapján első körben a Galaxy S9/S9+ páros illetve a Note 9 frissülhetnek. Arra viszont kicsi az esély, hogy a pite még ebben az évben megérkezik a telefonokra.