- 2018. december 17., 10:00
A Helio P90 nyolcmagos, és – nem túl meglepő módon – a mesterséges intelligencia terén újít igazán.
Hirdetés

A MediaTek chipjei főleg a „kisebb” márkák termékekben találhatók meg, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kínai gyártó nem fejlesztené folyamatosan a technológiáját. A vállalat éppen a napokban mutatta be legújabb rendszerchipjét, a Helio P90-et, amelyet a felső kategóriába szán, és amely mesterséges intelligencia feladatokra is kiváló. A chip nem az első MediaTek chip, amelyben mesterséges intelligenciára optimalizált egység működik, ilyet már a februárban bejelentett P60 és P70 is tartalmazott – a P90 azonban gyorsabb, ugyanazzal a feladattal akár negyedannyi idő alatt végez, mint elődei. Az ebből adódó előnyöket elsősorban a fényképezésnél és a kiterjesztett valóságnál lehet majd kamatoztatni. Főleg, hogy a MediaTek a Google-lel közösen optimalizálta a chipet, így az az ARCore és Google Lens rutinjaihoz kiválóan illeszkedik.

A chip két darab 2,2 GHz-es Cortex-A75-ös és hat darab 2 GHz-es Cortex-A55-ös magot tartalmaz, a grafikus feladatokat pedig PowerVR GPU látja el. A Helio P90 egyéb képességei szintén fejlődtek, így a lapka akár a 48 MP-es kamerákat is kezeli, LTE-adaptere 600 Mbps-os letöltésre is képes, a Bluetooth pedig 5.0-s szabványú.

Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor jelenhet meg az első olyan telefon, amelyben már a Helio P90 dolgozik; erre akár már a CES-en sor kerülthet, az pedig egész valószínű, hogy a Mobile World Congressnél tovább nem kell majd várni.

Címkék
Hozzászólások