A mobiltelefonos kamerák elég jól muzsikálnak, ha valakinek egy csúcskategóriás telefonja van, akkor – kis túlzással – azt is mondhatjuk, hogy a fényképezőt otthon lehet hagyni. A mobilos kütyüknek két hiányossága ugyanakkor még mindig van: egyrészt nincs nagyítás, másrészt a kicsi szenzorméret miatt a telefonok sötétben nem igazán készítenek jó képet. A gyártók az előbbi problémát több objektív beszerelésével elég jól tudják orvosolni, azonban az, hogy mondjuk normál és kétszeres méret között lehet választani, még messze nem adja meg azt a kényelmet, mint egy „normál” optikai zoom.
A digitális fényképezőgépek hőskorában a Minolta mutatott már be olyan kütyüt, amely úgy volt képes háromszoros optikai nagyításra, hogy egyáltalán nem volt kifelé domboruló objektívje: az objektíven keresztül belépő fényt a mérnökök egy tükörrel 90 fokban elterelték, az objektív pedig a gépházon belül működött. Nos, az Oppo két éve bejelentette, hogy a Minolta Dimage X rendszerét lemásolva 5×-ös nagyításra képes objektívet fejleszt – azonban az a rendszer végül nem került piacra. Most a kínai gyártó emelte a tétet, és a koncepciót megtartva olyan zoom objektívet épített, amely tízszeres nagyítást tesz lehetővé. Azt egyelőre nem tudni, hogy az objektív milyen képminőséget eredményez (csúcsminőségre azért nem számítunk, mert az apró lencséket nehéz annyira tökéletesen megmunkálni, hogy a rajzolat ne lássa kárát a többszörös fénytörésnek). Az Oppo mindenestre azt már közölte, hogy a februári Mobile World Congress 2019-en demózni fogja a technológiát. Arról nincs hír, hogy telefonba mikor kerülhet be ez az objektív, de mivel a rendszer a készülékház teljes szélességét és vastagságát elfoglalja, a miniatürizálásban versenyző gyártók nem valószínű, hogy tolonganak majd érte.
Az Oppo bemutatott egy hibrid kamerarendszert is, amely egy normál, egy 10×-es nagyítást kínáló és egy nagylátószögű kamerából áll (a három kamera együtt dolgozik, és szoftver számolja ki a „köztes” lépcsőket), illetve a kínai gyártó készített egy olyan optikai ujjlenyomat-olvasót, amely a kijelző alá rejtve az eddiginél sokkal nagyobb területen képes az azonosításra. Ez a két újdonság a gyártó ígérete szerint legalább egy, az idén megjelenő telefonban helyet kap majd.