Minderre pedig abból lehet következtetni, hogy a Samsung beadott egy olyan szabadalmi kérelmet, amely egy olyan digitális tollra vonatkozik, amelynek egyik végében négy optikai lencsét helyeznek el. A stylus elég megosztó kiegészítő: sokak szerint csak felesleges tartozék, mások viszont élni sem tudnak nélküle.
A Samsung a Note 9 esetében újított, és a tollat Bluetooth kapcsolattal is felszerelte, amelynek hála egy sor extra funckióra képes ez a kiegészítő: több alkalmazásban távirányítóként lehet használni, valamint a kamera is elsüthető vele. Amennyiben a kamera is átkerülne ide, akkor az tényleg egy érdekes, egyedi plusz lehet. Természetesen nem arra kell számítani, hogy a vállalat a fő kamerát helyezi a tollba, azonban az előlapi kamera simán beköltözhet.
Ennek pedig több szempontból is lehet előnye: talán a szelfiket is egyszerűbb lesz elkészíteni, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az előlapról eltűnhet a kamera, így azt teljes egészében a kijelző foglalhatja majd el. A szabadalom alapján egyébként arra is lehet következtetni, hogy a tollba rejtett kamera optikai zoomra is képes lenne – ilyen kis helyen nehéz lesz megoldani a jó minőségű nagyítást, de bízzunk benne, hogy a vállalatnál tudják, hogy mit csinálnak.