Skip to main content

A TCL is a hajlékony kijelzőkben látja a jövőt

FacebookFacebookFacebookFacebook
A TCL sem akar lemaradni, de a kínai gyártó egyelőre kivárásra játszik a hajlítható telefonok ügyében.
Hirdetés

A vállalat az MWC-n be is mutatott néhány telefon prototípust, azonban ezek nem azért készültek, hogy valaha piaci termék legyen belőlük, hanem azért, hogy a TCL megmutassa, tudna gyártani ilyen telefont, ha akarna. De egyelőre nem akar, ezt a standon teljesen egyértelművé tették, az Alcatel telefonok gyártója először inkább szeretné megnézni, hogy van-e bármiféle piaci igény az összehajtható készülékekre. És ha van, majd akkor jönnek a „valódi” telefonok – de csak 2020-ban vagy később.


A TCL egyelőre inkább az összehajtást segítő mechanizmus tökéletesítésével foglalkozik, amit DragonHinge-nek nevezett el. Külsőre hasonlít a Huawei 100 alkatrészből álló verziójára, de nyilván a belső mechanizmus azért más (bár ki tudja, ugye).

Ezek alapján nem meglepő, hogy az eszközöket csak vitrin mögött lehetett megnézni; az viszont így is látszik, hogy a TCL több vasat tart a tűzben, a 7,2 colos, 2048×1536 pixeles OLED-et péládul kifelé és befelé hajló verzióban is próbálgatja a vállalat.