- 2019. április 24., 12:03
Az Európai Bizottság ítélete nyomán a Google minden európai felhasználónak felteszi az alábbi kérdéseket.
Hirdetés

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az Európai Bizottság tavaly 4,34 milliárd euróra büntette a Google-t, mert a vállalat visszaélt piaci erőfölényével, amikor az Android operációs rendszer használatának feltételéül szabta, hogy a gyártóknak egyes alkalmazásokat előre kell telepíteniük, valamint alapértelmezett keresőmotornak a Google-t kell beállítaniuk. A bírság megfizetése mellett a Google-nek előírták azt is, hogy fel kell hagynia a korábban folytatott gyakorlattal.

A bírságot a Google már befizette, most pedig igyekszik a döntés másik felének is eleget tenni; a Play Store (Play Áruház) így a soron következő frissítés után felkínálja majd a felhasználóknak, hogy a meglévő keresőmotor illetve böngésző mellé alternatív megoldásokat válasszanak. Aki alternatív programot választ, az nemcsak telepítheti az appot (vagy appokat), hanem alapértelmezettként is beállíthatja az(oka)t. A két választóképernyő a Google közleménye szerint a következő két hét során minden felhasználó telefonján meg fog jelenni.

Arra azért kíváncsiak leszünk (már, ha a Google elárulja majd), hogy a felhasználók közül hányan váltanak – merthogy a Google keresője és a Chrome nemcsak azért rendelkezik messze a legnagyobb piaci részesedéssel, mert a Google „nyomja” őket, hanem azért is, mert a felhasználók a legjobbnak tartják őket.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05