- 2019. április 29., 13:00
A japán gyártó jelenleg elkötelezettnek tűnik a telefonok mellett, de gyorsan változhat a felállás.
Hirdetés

A Sony hamarosan leköszönő elnöke, Kazuo Hirai szépen rendbe tette a vállalat működését, arról viszont többször is volt már szó, hogy a mobilokkal kapcsolatban egyetlen stratégiai döntése sem vált be. Ennek köszönhető, hogy a Sony tavaly mindössze 6,5 millió telefont adott el, ami rettenetesen kevés. A vállalat vezetése ennek ellenére továbbra is elkötelezett a mobilok gyártása mellett (habár a részleteget átszervezik, és beolvasztják a tévés divízióba), viszont lehet, hogy ez kevés lesz.

Egy, a Sonyban már jelenleg is tulajdonrésszel rendelkező befektetési alap növelni szeretné ugyanis a részesedését, kellő befolyás megszerzését követően pedig az irányításba is beleszólna. A Third Point LLC-ről van szó, amely már korábban is kísérletet tett az irányítás megszerzésére.

Az alap a Reuters értesülései szerint megszabadulna a veszteséges üzletágaktól és racionalizálná a tevékenységi kört; ennek pedig nemcsak a 850 millió dolláros veszteséget termelő mobilos részleg eshet áldozatul, hanem értékesítésre kerülhet a filmes ágazat és a félvezetőkkel foglalkozó egység is.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00
2020. június 5., 17:00