- 2019. július 10., 11:00
A Google Camera app 6.3-as változata több újdonságot is hozott, érdemes kipróbálni.
Hirdetés

A szoftvert a Google a felhasználói visszajelzések alapján módosította, főleg tehát az interfész az, amely változott. Az egyik legfontosabb újítás az, hogy a főképernyőről eltűnt a panoráma mód, helyette az éjszakai üzemmódot aktiválhatjuk egyetlen érintéssel. A cserére minden bizonnyal azért került sor, mert ezt a funkciót sokkal gyakrabban használják az emberek.

A Google eltüntette – helyesebben kicsit eldugta – a fehéregyensúly kézi állításának lehetőségét is, a szoftver most már az automatikus beállítást részesíti előnyben.

Az APK tüzetesebb vizsgálatából kiderül az is, hogy hamarosan lesz egy új felvételi mód, amelyről azonban egyelőre semmi sem tudni azon kívül, hogy „McFly”-nak hívják. Ez valószínűleg nem a funkció végleges neve, viszont arra talán lehet következtetni belőle, hogy mire lesz jó ez a dolog: egyes feltételezések szerint olyan videókat lehet majd rögzíteni vele, amiket aztán visszafelé fogunk tudni lejátszani (és akkor a Vissza a jövőbe című filmre való utalás is rendben van).

A Google Camera 6.3 egyelőre csak APK formátumban elérhető (itt), és csak azok a felhasználók tudják használni, akik Pixel telefont és Android 9-et vagy Q bétát használnak.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00