Egyre közelebb a Samsung Galaxy Note 10 és Note 10+ bejelentésének időpontja, így nem meglepő, hogy egyre több információ szivárog ki a telefonokkal kapcsolatban. Korábban kiderül például az is, hogy a két telefon közül a nagyobb modell a 45 wattos gyorstöltést is támogatja majd; mivel a gyártók az üzemidőt nem tudják feljebb tornászni, inkább arra fókuszálnak, hogy a töltést minél gyorsabban meg tudjuk oldani. Egy 45 wattos töltővel 30 perc alatt akár 70-80 százalékra is fel lehet tölteni a telefont, tehát ez a cél legalább teljesülni látszik.
Most viszont újabb pletyka érkezet a Note 10+-szal kapcsolatban, amely szerint a töltő, amivel a 45 wattos töltés működik majd, nem lesz benne a dobozban. Ezt külön kell megvásárolnia annak, aki szeretné, 50 euróért. Tekintve, hogy a töltő gyártása néhány dollárnál biztosan nem kerül többe, úgy tűnik, hogy a Samsung is elkezdi alkalmazni azt a módszert, mint amit az Apple évek óta használ annak érdekében, hogy a felhasználók még többet költsenek.
A telefon mellé továbbra is a megszokott, 25 wattos adaptert jár majd, amivel a teljes töltés ideje 90-100 perc közé tehető. Összességében azért nem biztos, hogy ez olyan nagy baj, mert a gyorsabb töltés során az akku jobban melegszik, ezért rövidebb az élettartama.