Negyedik helyre csúszott vissza az Apple
Mindez persze nem meglepő, az iPhone-ok piaci részesedése hosszú évek óta folyamatosan csökken, míg a kínai konkurensek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a tortából. Az Apple-t tavaly a Huawei előzte meg, 2019 második negyedévében pedig már az Oppo is nagyobb lett nála. Fontos tudni azonban, hogy az IHS Market adatai részben becsléseken alapulnak, az Apple ugyanis egy ideje már nem osztja meg az eladási adatokat. A Samsung első helyezése továbbra is betonbiztosnak látszik, a koreai vállalat évek óta nagyjából a piac ötödét-negyedét birtokolja.
Darabszámban a dél-koreai gyártó egyébként növelte is eladásait, miközben az Apple jóval kevesebb telefont adott el – akár az előző év azonos időszakát nézzük, akár az előző negyedévet. Az Apple eladásai a harmadik negyedévben viszont megint nagyot ugorhatnak, hiszen jönnek az új modellek.
Ez azt jelenti, hogy az Apple 2019-ben éves szinte még megőrizheti a harmadik helyet, de valószínűl, hogy 2020-ban mindenféle számítás alapján le fog csúszni a dobogóról.