- 2019. október 18., 09:00
Minden jel szerint nagyon jól fogynak az új iPhone-ok. De nem azért, mert annyira jók lennének.
Hirdetés

Az iPhone 11 szériával nincsen különösebb gond, de ahogyan a megjelenéskor készített cikkünkben is írtuk, eget verő újdonságot megint nem kaptak a felhasználók. Ennek ellenére a telefonok a vártnál jobban fogynak; az Apple állítólag nem tud minden piacra elegendő mennyiséget szállítani. A vállalat ezért arra kérte a beszállítókat, hogy szállítsanak nagyobb mennyiséget, hogy az év végéig a tervezett 70 millió helyett 75 millió iPhone készülhessen.

Az iPhone 11 termékcsalád elemzők szerint két dolog miatt sikeres. Egyrészt sokat nyom a latba, hogy 100 dollárral olcsóbb lett az alapmodell, másrészt pedig most azok sem várnak tovább, akik eddig nem cseréltek iPhone-t az úttörő fejlesztések elmaradása miatt. Tény, hogy az iPhone-ok minden évben kevés előrelépést hoztak, azonban ha ezeket összeadjuk, akkor 3-4 év alatt már összejön annyi újdonság, ami miatt érdemes váltani. Ebből adódóan elsősorban azok cserélhetnek most telefont, akiknek iPhone 7 vagy korábbi készüléke van.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00