- 2020. február 13., 10:00
Amerikai lapértesülések szerint a titkosszolgálat bizonyítékkal rendelkezik a lehallgatás tényéről. De nem mutatja meg.
Hirdetés

A Wall Street Journal szerint az amerikai titkosszolgálatnak bizonyítéka van arra, hogy a Huawei az összes általa forgalmazott eszközön áthaladók adatokat le tudja hallgatni. A szervezet szerint minderre azon a hátsó ajtón keresztül van lehetőség, amit a kínai gyártó a nyomozó hatóságok kérésére épített be a termékeibe. A bizonyítékokat ugyanakkor Amerika továbbra sem hozta nyilvánosságra, így nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy pontosan milyen vádakat is támasztanak alá. A megfogalmazásból mindenestre úgy tűnik, hogy a titkosszolgálat csak azt vélelmezi, hogy a Huawei képes arra, hogy megfigyelje az adatforgalmaz – nem pedig azt, hogy kémkedés valójában is történt.

Az persze érdekes, hogy ha az USA rendelkezik bizonyítékokkal, akkor azt miért nem hozza nyilvánosságra. Érdekes továbbá, hogy bár az amerikai titkosszolgálat megosztotta a rendelkezésére álló információkat az Egyesült Királysággal, a szigetországban továbbra sem tiltották be a Huawei eszközöket. Emellett Franciaországban és Németországban sem történt mindez meg, ami arra enged következtetni, hogy a bizonyítékok annyira azért mégsem egyértelműek.

Az mindenesetre látszik, hogy a Huawei jól döntött, amikor a Google-mentes életre szavazott; egyelőre nagyon nem úgy tűnik, hogy a tiltólistás helyzet rövid távon megoldódna…

Az amerikai vádakkal kapcsolatban a Huawei a következő hivatalos állásfoglalást tette közzé:

Amint azt az Edward Snowden-féle szivárogtatások is alátámasztották, az Amerikai Egyesült Államok az, amely titokban évek óta világszerte hozzáfér telekommunikációs hálózatokhoz, továbbá kémkedik más országok után. A Washington Post szintén most publikált cikke – miszerint a CIA egy titkosítással foglalkozó vállalaton keresztül évtizedekig figyelt meg más országokat – szintén alátámasztja ezt.

Az Egyesült Államok a Huawei lehallgatásával kapcsolatos vádja csupán figyelemelterelés – a kiberbiztonság területén elfogadott logika semmilyen formáját nem tartja be. A Huawei Technologies soha nem fért hozzá és a jövőben sem fog hozzáférni telekommunikációs hálózatokhoz „titokban”, erre nincs is megfelelő képessége. A Wall Street Journal egyértelműen tisztában van azzal, hogy az amerikai kormányzat nem tud bizonyítékkal szolgálni vádjainak alátámasztására, ennek ellenére úgy döntött, hogy elismétli az amerikai tisztviselők által terjesztett hazugságokat. Ez mutatja a Wall Street Journal elfogultságát a Huawei-jel szemben, egyúttal aláássa saját hitelességét is.

A Huawei távközlési szolgáltatóként a 3GPP / ETSI szabványokat követi, akárcsak minden más szolgáltató. Kötelesek vagyunk betartani az ipari szintű törvényes lehallgatási szabványokat, mint például a 3GPP TS 33.107, 3G hálózatokra vonatkozó szabványát és TS 33.128 szabványt az 5G esetében. Itt érnek véget a Huawei törvényes lehallgatással kapcsolatos kötelezettségei.

A törvényes lehallgatási interfészek tényleges adminisztrációját és használatát kizárólag a hordozók és a szabályozók végzik. A lehallgatási interfészek mindig az üzemeltető oldalán, védett helyiségekben találhatók, és azokat olyan alkalmazottak üzemeltetik, akiket az államaik kormánya ellenőriz. Az üzemeltetők nagyon szigorú szabályokkal rendelkeznek ezen interfészek működtetésére és karbantartására. A Huawei ezen túlmenően nem fejleszt, és nem gyárt semmilyen lehallgató berendezést.

A Huawei mindössze távközlési berendezések szállítója. Ebben a szerepben lehetetlen hozzáférnie az ügyfélhálózatokhoz engedélyük és láthatóság nélkül. Nem vagyunk képesek megkerülni a szállítókat, átvenni az irányítást és adatokat megszerezni a hálózatukból anélkül, hogy a szokványos tűzfalak vagy a biztonsági rendszerek azt észlelnék. Azt még a Wall Street Journal is elismeri, hogy az amerikai hivatalnokok nem tudnak konkrét részleteket megadni az úgynevezett „hátsó ajtókkal” kapcsolatban.

A kiberbiztonság és a felhasználói adatvédelem kiemelt fontosságúak a Huawei számára. Az amerikai tisztviselők észrevételei teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a Huawei és a szolgáltatók óriási befektetéseit és bevált gyakorlatait a kiberbiztonsági kockázatkezelés tekintetében. Felháborítónak tartjuk, hogy az Egyesült Államok kormánya mindent megtesz azért, hogy kiberbiztonsági témák felhasználásával stigmatizálja a Huaweit. Amennyiben az Egyesült Államok felfedezne bármilyen jogsértést a Huawei részéről, határozottan felkérjük, hogy konkrét bizonyítékokat tegyen közzé, ne pedig a médiát használja rosszindulatú pletykák terjesztésére.

Ez is érdekelhet
2020. február 17., 08:00
2020. február 18., 12:00
2020. február 10., 13:00
Hozzászólások