45 nap múlva dőlhet el a Huawei sorsa
Az USA kormánya tavaly május óta próbálja elszigetelni a Huaweit, és nemcsak azt szeretné megakadályozni, hogy az amerikai vállalatok használják a kínai gyártó termékeit – Amerika azt szeretné elérni, hogy a Huawei, úgy cégcsoport szinten, az egész világon ne rúghasson labdába.
A csatározás a napokban új lendületet vett, amikor Amerika ultimátumot adott szövetségesei felé: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy németországi konferencián úgy fogalmazott, hogy a Huawei a kínai állam trójai falova, Donald Trump amerikai elnök pedig kilátásba helyezte, hogy megszakít minden hírszerzési kapcsolatot azokkal az európai országokkal, amelyek bármilyen szinten is együttműködnek a Huaweijel az 5G-s hálózatok kiépítése és üzemeltetése során. Az EU álláspontja jelenleg az, hogy a Huawei nem jelent kiemelt kockázatot, ezért nem javasolja a tagállamoknak azt, hogy a kínai gyártót kizárják. Ugyanakkor az EU és a tagállamok kéz tűz közé kerültek, mert a jelek szerint vagy Kínával vagy Amerikával tartós mosolyszünet jöhet. Az ázsiai ország vezető tisztségviselői például finoman utaltak már arra, hogy nagyon sok német autó fogy ám Kínában.
A szakértők többsége tavaly óta azt az álláspontot képviseli, hogy az USA az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban szeretne jobb pozíciót kivívni magának a Huawei ellehetetlenítésével, de egy ideje az is egyértelmű, hogy Amerika az 5G-s hálózatok kiépítésénél is szeretné teljesen kigolyózni a kínai vállalatot. A kémkedési vádakra vonatkozó konkrét bizonyítékot az amerikai kormány ugyanakkor még mindig nem hozott nyilvánosságra – annyi előrelépést történt az ügyben, hogy a rendelkezésre álló adatokat az USA most már legalább az Egyesült Királysággal és Németországgal megosztotta. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a bizonyítékok bemutatása ellenére az Egyesült Királyság továbbra is engedélyezi a Huawei eszközök használatát – tehát ha vannak is konkrétumok, akkor azok valószínűleg nem annyira egyértelműek, vagy nem teljesen azt mutatják, mint amit Amerika láttatni szeretne.
Újabb fejlemény ugyanakkor az ügyben, hogy bár az amerikai vállalatok egy ideje már arra számítanak, hogy megkapják a kormány engedélyét a kínai gyártóval való üzletkötésre, ez mind a mai napig nem történt meg. És lehet, hogy nem is fog. A legutóbbi, 90 napos haladék ugyanis február közepén lejárt – ezt most az amerikai kormány ismét meghosszabbította, de már nem 90 nappal, hanem csak 45 nappal, április végéig. Ez elvileg jelentheti azt is, hogy közel egy esetleges megállapodás, de a fejlemények tükrében inkább arra utal, hogy amint az amerikai cégek teljesen függetlenednek a Huawei eszközeitől, totális amerikai tiltás jöhet.
A Huawei jelenleg sem használhatja a Google szolgáltatásait, de legalább a hardverek és technológiák nagy részéhez hozzáfér. Ha esetleg ez megváltozik 45 nap múlva, akkor egy ideig nem lesz új mobil, mert amellett, hogy a Huawei nem fér hozzá a Google szolgáltatásaihoz, nem gyárthat és nem vásárolhat majd ARM architektúrára épülő processzort (vagyis a Kirin és MediaTek chipeknek is lőttek), nem használhatja a Bluetooth vagy WiFi szabványokat, korlátozott lesz a hozzáférése a memóriachipekhez, stb. Ezek nélkül az alkatrészek nélkül pedig nemhogy jó, hanem leginkább semmilyen telefont nem fog tudni gyártani a Huawei. És ez egészen addig így lesz, amíg ki nem fejleszti saját, egyedi megoldásait – ami viszont időbe telik, másrészt meg, ha készen is lesznek a helyettesítő hardverek és szolgáltatások, akkor sem garantált, hogy Kínán kívül lesz olyan piaca a világnak, ahol a Huawei labdába fog tudni rúgni.
A Huawei álláspontja továbbra is az, hogy az amerikai vádak alaptalanok, azok célja pedig egyértelműen az, hogy a vállalatot az USA nem piaci eszközök segítségével lehetetlenítse el.