Régóta pletykálják, hogy az Apple nem fog fülhallgatót tenni az idén megjelenő iPhone-ok mellé a dobozba, most azonban egy ennél sokkal vadabb pletyka is felütötte a fejét: elemzők szerint töltő sem jár majd a mobilok mellé.
Hogy mindez nemcsak valami légből kapott dolog, arra abból lehet következtetni, hogy Ming-Chi Kuo tette közzé, márpedig ő ritkán téved az Apple termékeivel kapcsolatban.
A fülhallgató kidobása persze érthető lépés, az Apple ezzel leginkább az AirPods felé szeretné terelni a felhasználókat. Füles nélkül ráadásul használható a mobil minden gond nélkül. Ha azonban töltő sem jár majd a készülékek mellé, akkor az egy olyan kiegészítő, amit muszáj lesz megvenni. Ha nem az Apple-től, akkor mástól. Feltehetőleg attól, hogy a töltő nem lesz a dobozban, a telefon nem lesz olcsóbb – viszont így mindenkinek további 5-10 ezer forintot kell majd fizetnie a telefon mellé.
Kuo szerint a külön megvásárolható töltő 20 wattos lesz és gyorstöltést is támogatja majd – az Apple a jelenleg árusított töltőinek gyártását pedig befejezi. Ez szintén kiszúrás lehet egyesekkel, mert az olcsóbb töltő helyett azoknak is a drágát kell majd megvenni, akik régebbi telefon mellé szeretnék a töltőt bármilyen oknál fogva pótolni.
Kuo egyébként nincs egyedül a véleményével, a Barclays elemzői szintén arra jutottak, hogy nem lesz töltő és fülhallgató a dobozban – mégpedig azért, mert az 5G adapter miatt a telefonok gyártási költsége megemelkedett, ezért az Apple-nek valahol faragnia kell a költségeken.
A Lightning kábel egyelőre marad tartozék, de ezek után már lehet, hogy csak azért, hogy még jövőre is lehessen kivenni valamit a csomagból.