Nyílt lett az LG-féle ThinkQ API; jöhetnek az igazi okosotthon tévék?
Adja magát, hogy egy okosotthon rendszer kezeléséhez (az irányításhoz, a programozáshoz és az információk nyomon követéséhez) a tévét használjuk, ám egészen mostanáig nem volt egyetlen olyan platform sem, amely megfelelő keretet biztosított volna ehhez. Ugyan az LG-nek régóta létezik ThinQ nevű saját rendszere, ám egy zárt, ebből adódóan korlátos platformról volt szó. De csak mostanáig!
Az LG ugyanis elindította a Smart Solution API fejlesztői weboldalt, amely révén teljesen nyílttá vált az LG ThinQ rendszer alkalmazásprogramozási felülete. Az API lehetőséget biztosít az okoskütyüket gyártó vállalatoknak arra, hogy egymás termékeihez problémamentesen csatlakozzanak. És persze arra is, hogy az LG tévéivel is kommunikáljanak, ami pedig idővel azt eredményezheti, hogy a vállalat tévéiből végre valódi okosotthon központ válhat. Az LG birtokában lévő más technológiák kifejezetten előnyösek ehhez: az OLED-kijelzők révén például könnyen elképzelhető egy, a telefonok AOD funkciójához hasonló megoldás a tévéken is, a mesterséges intelligencia és a hangutasítások kezelése pedig az irányítást teheti minden eddiginél könnyebbé. A ThinkQ API-t – többek között – a Home Assistant okosotthon platform is eléri, de nyilván idő kell ahhoz, hogy az együttműködésbe bekapcsolódó partnerek a rendszerben rejlő teljes potenciálit ki tudják majd használni.
Kapcsolódó hír, hogy az LG felvásárolta az Athom nevű, okosotthon rendszereket fejlesztő vállalatot, amely saját központi egységgel 50 ezernél is több okoskütyüt támogat – az LG kiemelt célja, hogy ezeket a termékeket minél előbb saját, AI megoldásokkal is megspékelt ThinkQ rendszerén keresztül is vezérelhessék a felhasználók.