Skip to main content

Tényleg betiltották a TikTokot Amerikában – de csak 1 napra

FacebookFacebookFacebookFacebook
Mégpedig azért, mert a várakozásoknak megfelelően Donald Trump közbelépett, és haladékot adott az üzemeltetőnek.
Hirdetés

„Trump elnök úr erőfeszítéseinek hála, a TikTok hamarosan újra elérhető az Egyesült Államokban” – így mondott köszönetet a Bytedance elnöke Donald Trumpnak, miután az USA holnap hivatalba lépő elnöke 90 napra felfüggeszti a január 19-én valóban életbe lépett, a TikTok működését megtiltó rendeletet. Ugyan Trump beiktatása csak holnap, azaz január 20-án esedékes, a leendő elnök néhány órával azután, hogy az alkalmazás az amerikaiak számára elérhetetlenné vált, közölte hogy hétfőn egyik első dolga lesz kiadni a felfüggesztésről szóló rendeletet.

A tiltásra azért került sor, mert az USA korábban aggályát fejezte ki amiatt, hogy a TikTok esetleg több szállal kapcsolódik a kínai kormányhoz; üzemeltetője, a Bytedance ultimátumot kapott, ami szerint értékesíteni kell a platformot, hogy az amerikai kézbe kerüljön, vagy le kell állítania a szolgáltatást az USA-ban, legkésőbb 2025. január 19-én.

Szakértők többsége eleve arra számított, hogy ha a tiltás érvénybe is lép, nem sokáig lesz aktív. Trump a kampánya során felfedezte a közösségi médiát és azt, hogy rajta keresztül a fiatalokat is el tudja érni, ezért számára a tiltás könnyen visszaüthetne. A sejtést később erősítette az is, amikor felkapta a fejét az a pletyka, amely szerint Elon Musk vásárolná meg a Bytedance-t – Musk köztudottan jó kapcsolatot ápol Trump elnökkel, ezért utóbbi bizonyosan nem bánná, ha előbbihez kerülne a közösségi szolgáltatás.

A rendelet részletei egyelőre nem ismertek, de az biztosnak tűnik, hogy a TikTok nem menekült meg végleg: egyelőre csak haladékot kapott a vállalat arra, hogy értékesítse a szolgáltatást egy amerikai szereplő számára, vagy esetleg arra, hogy bíróságon bizonyítsa igazát. Ha tippelnünk kéne, akkor a 90 nap – esetleg még egyszer vagy kétszer meghosszabbítva – pont arra lesz elég, hogy Elon Musk és a Bytedance kitalálják az adásvétel pontos részleteit. Folyt. köv.