Skip to main content

Nem szeretnél frissíteni Windows 11 24H2-re? Pech!

FacebookFacebookFacebookFacebook
Merthogy a Microsoft megkezdte a kikényszerített rendszerfrissítést a felhasználóknál, és ez ellen nem tehetsz semmit.
Hirdetés

A Microsoft közleménye szerint azok a számítógépek, amelyek a Windows 11 23H2 és 24H2 változatát futtatják, és kompatibilisek a 24H2 verzióval is, mostantól folyamatosan frissülnek – a folyamat kényszerített, azaz a felhasználóknak már nincs lehetősége arra, hogy kikerüljék azt. A vállalat szerint a procedúra akár két órát is igénybe vehet, ajánlott ezt figyelembe venni, mert a frissítés során a PC másra nem használható. A kötelező update minden Home és Pro változatra érvényes, kivéve ha a frissítéseket központi IT-szabályozás menedzseli.

A felhasználóknak egyedül arra van lehetősége, hogy a frissítés időpontját megválasszák, de ez – a szokásos módon – legfeljebb egy hetes türelmi időt ad, amit legfeljebb kétszer lehet újból eltolni. A frissítés során a Windows újraindul, ezért a megnyitott dokumentumok mentéséről gondoskodni kel.

A Windows 11 24H2 változatával tavaly őszi megjelenését követően voltak ugyan problémák, de ezeket a Microsoft azóta javította, így a frissítés halogatásának különösebb oka a legtöbbeknél már nincs.