Skip to main content

Egyre közelebb az átlagos nappalihoz a Micro LED a Samsungnál

FacebookFacebookFacebookFacebook
Hamarosan Európában is meg lehet majd vásárolni az egyelőre méregdrága tévéket.

Hirdetés

A Micro LED technológiát felvonultató tévék a CES-en kerültek igazán reflektorfénybe, de nem azoktól a gyártóktól érkeztek az újdonságok, akiktől a legtöbben várták: a Samsung és az LG helyett a TCL és a Hisense mutatta be újdonságait. Persze azért a dél-korai kontingens is igyekezett a felzárkózással, sőt a Samsung mostanra le is hagyta riválisait: a Hisense és a TCL ugyanis 136 colos méretig tud egyelőre lemenni, míg a Samsung 76 és 115 col között kínálja modelljeit. Noha általában a nagyobb a jobb, ez egy olyan eset, amikor a dolog nem igaz: egy átlagos nappaliban esélye nincs 76 colos vagy nagyobb tévéket elhelyezni, mainstream csak akkor lesz a micro LED-ből ha sikerül lemenni 65, de még inkább 55 colra. Ehhez pedig jelenleg a Samsung van a legközelebb.

A Micro LED technológiával minden egyes képpont saját LED-triót kap (vörös, zöld és kék fényforrásokkal). A kihívást az jelenti a gyártók számára, hogy olyan apró méretben tudják ezeket a LED-eket legyártani, hogy azzal a ma elterjedt LCD-tévék és OLED-tévék felbontását tudják hozni. A Micro LED papíron tehát az LCD-k és OLED-ek minden előnyét tudja egyesíteni (nagy fényerő, tökéletes fekete, hosszú élettartam, alacsony fogyasztás, nulla válaszidő, stb.), de még nem elég kicsi.

Véleményünk szerint egyébként nem lenne elhibázott lépés az sem, ha a Samsung némi kompromisszumot kötne, és úgy dobna piacra 55 és 65 colos tévéket, hogy azok felbontása csak „virtuális 4K”, azaz fizikailag valahol az FHD és UHD között van.

Egy nagy kérdés még persze az ár is; mostani adatok szerint a 76 colos modell induló ára 75 ezer euró körül lehet, ami rettenetesen sok – nyilván kell pár év, amíg ez az összeg alacsonyabb lesz, de ahhoz, hogy valóban sikeres technológiáról, ne pedig csak egy szűk réteg számára elérhető megoldásról legyen szó, nemcsak képátlóban kell lemenni 55 col alá, hanem árban is jóval 1 millió alá.

De ne feledjük, az OLED is így kezdte, aztán látjuk, hova jutott!