A Microsoft elnöke szerint az AI szabályozása elégtelen
De a legnagyobb gond nem is feltétlen a szabályozás hiánya, hanem az, hogy ha van is szabályozás, lehetetlennek tűnik ellenőrizni, hogy a cégek betartják-e azt. Térjünk vissza azonban a Microsoftra, helyesebben annak elnökére, Brad Smithre, aki egy interjúban tette a bevezetőben szereplő megállapítást.
Amerika és Európa teljesen eltérő felfogásban közelíti meg a kérdést: Európában a GDPR és a DMA rendeletek legalább egy minimális keretet meghatároznak az üzemeltetéshez (ezért nem működnek a nagyok egyes szolgáltatásai például Magyarországon sem), az USA azonban – egyelőre legalábbis – teljesen szabad kezet ad a cégeknek. Donald Trump hallani sem akar szabályozásról, mert az szerinte lassítaná a fejlesztést, márpedig a cél az, hogy „előre Amerika”. Szakértők szerint éppen ezért más lehetőség egyelőre nincs, csak abban lehet bízni, hogy a cégek önszabályozó üzemmódban fejlesztenek. Volt is egy „csúcstalálkozó”, amin Sundar Pichai (Google), Mark Zuckerberg (Meta), Elon Musk (Tesla), Jensen Huang (Nvidia) és Greg Brockman (OpenAI) is részt vett, és mindannyian aláírtak egy nyilatkozatot. De lássuk be, eléggé megmosolyogtató, ha ezek a cégek azt mondják, hogy
• megígérjük, hogy önkontrollt gyakorlunk,
• megígérjük független auditorok bevonását a fejlesztésekbe,
• és nagyon, de nagyon megígérjük, hogy megakadályozzuk azt, hogy a modelljeink „elszabaduljanak”.
És bizony a szakértők is egyetértenek abban, hogy ez csak porhintés. Mert egy cég ígéretet tehet arra, hogy nem lépi át a piros vonalat, de ha ugyanez a cég az, amelyik meghúzza a vonalat is, akkor az felvet azért némi problémát. Ráadásul arra sincsenek kész megoldások, hogyan lehet ellenőrizni azt, hogy egy mesterséges intelligencia modell valóban a számára kijelölt keretek között marad-e, vagy sem.

