Intel X25-M G2 SSD 160 GB teszt

Nem túlzás azt állítani, hogy az Intel G1-es, MLC lapkára épülő SSD meghajtói a sebesség szempontjából etalonnak számítanak. A második generáció pedig az Intel szerint még jobb lett; utánajártunk, mennyivel.

Intel X25-M 160 GB (SSDSA2M160G2GC)

Tesztünk alanya az Intel második generációs, 160 Gbájtos SSD-je, amely az SSDSA2M160G2GC típusjelzést kapta. Különlegessége, hogy a rajta található flash chipek a korábbi 50 helyett 34 nm-es csíkszélességgel készülnek, amely a gyakorlatban több dolgot is jelent: nagyobb sebességet, nagyobb maximális tárkapacitást és alacsonyabb előállítási költségeket.

Az első széria 80 és 160 Gbájtos kapacitásban létezett, egyelőre a G2 is csak e két méretben kapható, de amint az alábbi képen is látszik, a 160 Gbájtos verzióban is csak a NYÁK egyik oldalára kerültek chipek (egészen pontosan tíz darab, 16 Gbájtos MLC lapka), így további tíz modul felhasználásával akár 320 Gbájtos modell is készülhet majd - erre véleményünk szerint nem is kell majd túl sokáig várnunk.

A meghajtó a korábbi szériához képest még egy ponton változott, új vezérlőchip került bele; a PC29AS21BA0 elődjéhez hasonlóan tízcsatornás (és SATA csatolós), a G2-es széria így adatátvitel szempontjából papíron ugyanazt tudja, mint az előd.

Olvasásnál akár 250, írásnál pedig 70 Mbájt adat vihető át a meghajtóval másodpercenként, amiből az is látható, hogy az Intel továbbra is elsősorban a sebesség alapján szelektálja az otthoni / profi környezetbe készített meghajtóit. Ennél nagyobb írási tempót már több konkurens gyártó is elért MLC meghajtóval, tehát minden bizonnyal az Intelnek sem esne nehezére gyorsabb adattárolót építeni, ám a gyártó a nagyobb írási sebességet az SLC alapú E széria számára tartogatja. Élettartam szempontjából az új széria az előddel egyező paramétereket garantál, eszerint normál (azaz otthoni vagy irodai) környezetben legalább ötéves élettartamra számíthatunk.

Az Intel az árakat viszont nyomja lefelé; mostani tesztünk alanya, a 160 Gbájtos X25-M G2 ezer darabos rendelés esetén 440 dollárba kerül - ez persze USD-euró átváltással, kiskereskedő haszonnal és áfával aligha jön ki 120-140 ezer forintnál kevesebből, de a 80 gigás változat hasonlóan „kalkulált” 60-70 ezer forintos várható ára már-már a megfizethető kategóriába tartozik. Az igazi persze az lenne, ha a 160 Gbájtos modell kerülne legfeljebb 50 ezer forintba, de talán már erre sem kell sokáig várnunk. Az X25-M széria normál 2,5 colos készülékházban érkezik, amelyre egy műanyag keret is került, hogy az SSD kitöltse a 9,5 mm-es magasságú sztenderd helyet. Bár logikus lenne, ha ezt a plusz keret el lehetne távolítani, ám erre sajnos nincs mód, mert a csavarokat ebben az esetben nem tudjuk teljesen behajtani.

Az SSD-k működési elvére, az MLC és SLC alapú meghajtók közötti különbségekre most nem térünk ki, mert a témának korábban egy teljes cikket szenteltünk. Aki kíváncsi a részletekre, itt találhatja meg.

Tesztkonfiguráció

A mérési eredmények önmagukban nem igazán hasznosak, szükség van egy (vagy inkább több) összehasonlítási alapra is. Habár az SSD 2,5 colos méretű, ez nem jelenti azt, hogy csak notebookokba szánja az Intel, az adattároló éppen úgy megállja a helyét asztali gépekben is. Mivel az M széria otthoni/irodai felhasználóknak készült, a korábbi, G1-es X25-M mellett egy Samsung HD103UJ-t (1 Tbájtos, 3,5 colos HDD) és egy Samsung HM320JI-t (320 Gbájtos 2,5, colos HDD) választottunk összehasonlítási alapnak.

A tesztgépben Intel Core 2 Duo E6750-es processzor és 3 Gbájt RAM volt, a merevlemezeket és az SSD-ket az alaplap (Gigabyte GA-EP45-Extreme) déli hídjára, az Intel ICH10R-re kötöttük. Ennél persze ma már jóval erősebb gépek is kaphatók, de ez a konfiguráció is bőven elég ahhoz, hogy maximálisan megdolgoztassuk tesztünk főszereplőjét. A tesztgépre Windows Vistát telepítettünk (SP2-vel), a BIOS-ban engedélyeztük az NCQ-t, a Vista eszközkezelőjében pedig az SSD-re vonatkozóan is bekapcsoltuk az írási gyorsítótárazást (ami a HDD-k esetében alapértelmezés szerint be van kapcsolva).

Mivel az SSD-t elsősorban nem adattároló merevlemezként, hanem rendszerlemezként ajánlott használni, minden meghajtón létrehoztunk egy 48 Gbájtos partíciót (plusz egy másodikat a maradék területtel). Ez a lépés az SSD-k szempontjából igazából lényegtelen, a HDD-knél viszont indokolt, már egy 160 Gbájtos meghajtóra sem illik úgy Windows telepíteni, hogy csak egy partíciót teszünk rá.

Szintetikus tesztek

Elsőként a szintetikus teszteket futtattuk le, ebben több szoftver, a HD Tune Pro 3.5, a Winbench99, az Everest 5.02 és a PC Mark Vantage volt a segítségünkre. Tulajdonképpen a HD Tune Pro használatával minden szükséges nyers mérés elvégezhető, a Winbench99-et és az Everestet inkább csak ellenőrzésképpen vetettük be, kivéve az elérési idő esetében, ahol az Everest jobb, két tizedes pontosságú adatait használtuk fel. A PC Mark Vantage mérései szintén szintetikus tesztként kezelendők, annak ellenére, hogy valós felhasználási szokásokon alapulnak.

Folyamatos adatátvitelt vizsgálva az Intel SSD-je hozta a gyári adatokat, sőt, valamivel még túl is teljesítette azokat. 257 MB/s-os olvasási és 78,5 MB/s-os írási sebessége kb. 5%-kal jobb, mint az első generációs SSD esetében. Az olvasási sebesség a normál merevlemezekhez képest hatalmas (ezzel csak három RAID 0 tömbbe kötött HDD versenyezhet), ám szekvenciális írás terén a meghajtó nem teljesít kiemelkedően - az 1 Tbájtos asztali HDD gyorsabb nála. Ez persze még nem jelent semmit, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy jellemzően az olvasási műveletek vannak túlsúlyban, akár otthoni, akár irodai felhasználást feltételezünk.

Az elérési idő már más tészta, itt az SSD-k előnye egyértelmű, nagyságrendekkel gyorsabbak, mint amit egy normál merevlemeztől megszokhattunk. Az új SSD egészen minimális, 0,06 ms-os válaszideje 33%-os javulás a korábbi modellhez képest, amely 0,09 ms-os elérési idejű - ám mindkettő gyakorlatilag összehasonlíthatatlan a HDD-k 14 illetve 20 ms körüli értékeivel. Az alacsony elérési idő a gyakorlatban sokkal fontosabb szerepet játszik, mint azt elsőre gondolhatnánk, hiszen amíg a HDD-ben a fej megtalálja a pozíciót, illetve, amíg az SSD-ben az elektronika a címzéssel van elfoglalva, adatátvitel szempontjából kényszerű üresjárat van. Az SSDSA2M160G2GC nagyon alacsony elérési ideje tulajdonképpen így előre is vetíti, hogy miben lehet (miben lesz) erős: az egy másodpercre jutó I/O műveletek számában, főleg akkor, ha kis fájlokkal dolgozunk. Márpedig egy rendszermeghajtó esetében ez a legfontosabb paraméter, hiszen az operációs rendszerek több ezer, apró méretű fájlt tartalmaznak, amelyekre gyakran lehet szükség. Az egy másodpercre jutó I/O műveletek számának teszteléséhez 0,5, 4 és 65, 1024 Kbájtos fájlok olvasását szimuláltuk.

A G2-es X25-M mindenkit lemosott, az SSD-k és a HDD-k közötti 40-200-szoros különbség pedig, mondanunk sem kell, hatalmas. Ezek után érdekes lesz látni, valós körülmények között hogyan teljesít a meghajtó!

PC Mark Vantage eredmények

A PC Mark Vantage segítségével kapott adatok már egy fokkal közelebb állnak a valósághoz, lévén, hogy a program valós felhasználás alapján értékeli a meghajtók teljesítményét. Azonban sok tényezőt, például a CPU vagy a rendelkezésre álló RAM mennyiségének hatását a PC Mark nem tudja kiiktatni (a szoftver csak a lemezműveleteket szimulálja, azt viszont nem veszi figyelembe, hogy két I/O között az adatokkal a CPU csinál is valamit), így ezeket a méréseket is érdemes még óvatosan kezelni. Az minden esetre látszik, hogy e program alapján is az új, második generációs SSD teljesít a legjobban.