Jövő héttől szállítja az OLED-tévéket az LG
Az LG a januári CES előtt jelentette be, hogy első OLED-tévéje Koreában előrendelhetővé vált, és egy ideje azt is tudni lehet, hogy a vállalat a szállításokat február végén kezdi meg. Az LG most azt is közölte, hogy eddig összesen 100 rendelést adtak le a felhasználók – ez nem túl nagy szám, persze egy méregdrága, 10-12 ezer dolláros készülék esetében a kezdeni visszafogott érdeklődés nem túl meglepő.
Arra azért kíváncsiak leszünk, hogy amikor az 55 colos készüléket már bárki meg fogja tudni vásárolni, akkor nagyobb lesz-e az érdeklődés. A tippünk az, hogy számottevően nem, hiszen a gyártó UHD felbontású monstrumából megjelenése óta (azaz nagyjából 9 hónap alatt) fogyott el összesen 300 darab – ami még azzal együtt is kevésnek tűnik, hogy a 4K×2K-s készülék ára 20 ezer dollárnak megfelelő koreai won.

