Skip to main content

Megnéztük a Philips 4K-s tévéit

FacebookFacebookFacebookFacebook
A 65 colos és a 84 colos tévé is kapott Ambligiht technológiát, ami ekkora méretben már igen impozáns.

Hirdetés

A 65 colos és a 84 colos tévé is kapott Ambligiht technológiát, ami ekkora méretben már igen impozáns.

A Philips „olcsó 4K-s alternatívát” kínál a 9000-es sorozattal, ami relatív összehasonlításban megállja a helyét, de a 65 colos verzió 4000 eurós ára még így is horrornak számít. Viszont az egyre jobban körvonalazódik, hogy a rivális gyártók egyre másra csökkenteni fogják a készülékek árát, így elképzelhető, hogy két éven belül egy 65 colos 4K felbontású tévét már „potom” 5-600 ezer forintnak megfelelő összegért is meg lehet majd vásárolni.

Amíg ez az idő el nem jön, addig jobb híján a kiállításokon csodáljuk meg, hogy mennyire szép látványt nyújt 8 Mpixel. A tévék képminőségével kapcsolatban persze nagy ítéletek meghozatalára nem vállalkozunk, mert a kiállításokon sem a helyszín nem alkalmas a hosszas vizsgálódásra, sem idő nincs arra, hogy egy-egy tévénél 5-10 percnél hosszabban időzzünk.

A Philips standján igazából a dizájnt illetően sem volt meglepetés, lévén, hogy a TP Vision a korábbi modellekénél is látott vékony kávás megoldást használja, és a tévék hátsó részén szolgálatot teljesítő Ambilight is régi ismerősünk – utóbbi egyébként látványos körítést adott a demónak, mert a Philips standján tradicionálisan mindig (relatív) sötét van, így a fényhatások igen jók.

A Philips többet is kiállított a 4K felbontású monstrumokból, és a bemutatót leginkább arra fűzte fel, hogy mennyire jól teljesít a saját fejlesztésű felskálázó algoritmus (ez a Sonyt leszámítva minden gyártónál kulcskérdés, mert nem rendelkeznek megfelelő tartalommal). A látottak meggyőzőek voltak, ugyanakkor azt sosem szabad elfeledni, hogy a kiállításokon az anyag mindig optimális, ráadásul sosem lehetünk benne biztosak, hogy nincs-e trükközés a dologban. Ezzel nem mondjuk azt, hogy a Philips demójával bármi nem stimmelt volna, azonban kíváncsiak lettünk volna, hogy mit csinál a 4K felskálázás egy teljesen hétköznapi Blu-ray filmmel.

Piros pontot érdemel ugyanakkor a gyártó, mert a Full HD és az UHD felbontás minősége közötti különbséget ötletesen, egy nagyítóval szemléltette, így a tévék előtti tér – más standokkal ellentétben – szinte végig szabadon maradt.

A 84 colos modellből rögtön kétfélét is láttunk – ezek tudása egyezik, de a hagyományos modell mellett egy DesignLine verzió is van, amelynek érdekessége, hogy az előlapi üveg egészen a földig ér.