Skip to main content

CES 2013 blog

Néhány nap, és itt az újév, pár nappal később, január 6-án pedig a szórakoztatóelektronikai ipar legjelentősebb kiállítása, a Consumer Electronic Show, azaz a CES is kezdetét veszi. 2013-ban, immáron ötödik alkalommal, ismét a helyszínről, Las Vegasból számolunk be a következő évet meghatározó trendekről és a legfontosabb újdonságokról. Tartsatok velünk!

A CES-en a gyártók azt ígérték, a most bejelentett termékek tényleg kaphatók lesznek. A Samsung állja a szavát.
4K-s tévék, OLED-ek (és 4K-s OLED-ek) a CES sztárjai, de új mobilokat és érintőképernyős kütyüket is láttunk.
Témakörök szerint gyűtjöttük ki a CES 2013 minden érdekességét; itt most gyorsan lehet pótolni, ha valami kimaradt.
Ez az a képméret, amikor már a 4K-s felbontás is kezd egy kicsit kevésnek bizonyulni.
Az Art Lebedev Studio legendás, a gombokon OLED kijelzőt tartalmazó billentyűzetének jóárasított verziója is van má
A Samsung nem hagyta el a parancsszavas vezérlést sem, de a tévé egyes funkció már élő beszéddel is irányíthatók.
A gadgetekkel a gyártók már bármilyen háztartási eszközt képesek feldobni. Éljenek az okos hűtők.
A Panasonic személyre szabható menüje remekül használható, egy új korszakot indíthat el vele a gyártó.
Kevés volt az igazán érdekes táblagép; egészen a Panasonicig kellett mennünk, hogy különlegeset lássunk.
Nem, nem írtuk el, ez a PC valóban egy asztalban kapott helyet, és elsősorban bárokba láthatjuk majd viszont.