Skip to main content

CES 2013 blog

Néhány nap, és itt az újév, pár nappal később, január 6-án pedig a szórakoztatóelektronikai ipar legjelentősebb kiállítása, a Consumer Electronic Show, azaz a CES is kezdetét veszi. 2013-ban, immáron ötödik alkalommal, ismét a helyszínről, Las Vegasból számolunk be a következő évet meghatározó trendekről és a legfontosabb újdonságokról. Tartsatok velünk!

Jópofa ötlettel dobta fel a Zagg az unalmas bluetooth-os hangszórók világát.
A Google TV-re építve készített apró set-top-boxot az ASUS Qube with Google TV néven.
Mint téren sajnos semmi újat sem mutatott az iRobot.
Nem estünk le a székről meglepetésünkben, amikor kiderült, hogy a Sony is kisebb UHD-tévékkel jelentkezik.
Végre Amerikán kívül is kapható lesz az iRobot medencetisztító robotja.
A CES-ben az a szép, hogy akár egyik pillanatról a másikra is változhat, melyik gyártó mit állít ki.
Nincs több életveszélyes mutatvány a tetőn és a létrán mikor az ereszcsatornát kell takarítani.
A Sony is visszaszállt az OLED vonatra – ráadásul rögtön egy olyan készülékkel, ami több szempontból is leg.
Amint azt előre tudni lehetett, az LG ezúttal nem a technikai specifikáción csiszolt, hanem a készülék dizájnján.
Otthoni felhasználóknak és profiknak is készít UHD-ben rögzítő kamerát a Sony – utóbbi fog előbb piacra kerülni.