Skip to main content

Mobile World Congress 2014 blog

Nem elég a saját operációs rendszer, az Android kezelőfelületét lecserélő launcheren is dolgozik a Mozilla.
A koreai vállalat kiküldte a hivatalos meghívókat: Barcelonában, február 24-én érkezhet az új csúcsmobil.
Állítólag keret nélküli kijelzővel érkezik az MWC-re a Sony új csúcsmobilja, az Xperia Z2.
Az MWC közeledtével egyre több érdekességet tudunk meg a várható újdonságokról, most éppen az LG G Pro 2-ről.
Az LG G Pro második kiadásáról már sok mindent tudunk, de képet még nem láttunk róla. Eddig!
A tévé eladások tettek igazán jót az LG pénzügyi helyzetének – ez derült ki a most kiadott üzleti jelentésből.
Eddig úgy volt, hogy a telefon áprilisban érkezik, de lehet, hogy a Samsung már az MWC 2014 előtt bemutatja.
A Sony csúcsra járatja az Xperia Z sorozatot, sorrendben a sokadik mutáció jelenhet meg a mobilból.
A kínai gyártó tavaly év elején jelentette be, hogy nyolcmagos rendszerchipet fejleszt; a lapka elkészült.
A telefon Kínában már kapható, de februárban a kontinensünkön is megjelenik.