Veszteséges a Sony, és idén is az marad
Közzétette a Sony a 2013. üzleti év utolsó negyedének pénzügyi adatait, így kirajzolódott a teljes évre vetített pénzügyi eredménye. A helyzet nem túl rózsás, igaz, előre tudni lehetett, hogy a Sony a tavalyi „kitérő” után ismét nem lesz nyereséges. A legnagyobb gond nem ez, és még csak nem is az, hogy 2008 óta az ötödik mínuszos időszakot zárta a vállalat; sokkal inkább probléma, hogy az előrejelzések alapján 2014-ben sem fog hasznot hozni a tulajdonosoknak a Sony működése.
A 2013-as pénzügyi évet a japán vállalat 7767 milliárd jenes bevétellel, ám ami ennél is fontosabb, 128 milliárd jenes veszteséggel zárta, pedig egy évvel korábban még 43 milliárd jenes profitról tudott beszámolni. Az előrejelzések szerint a 2015. március 31-én záruló (vagyis a 2014-es) pénzügyi évben a Sony 50 milliárd jenes veszteséget halmoz majd fel, vagyis a vezetés nem számít arra, hogy a tavalyi és az idei év során meghozott intézkedésekkel (át- és kiszervezésekkel) végre megkezdődhet a talpra állás a pénzügyi mutatók alapján is. Sőt, a veszteséget éppen hogy az átszervezéssel kapcsolatos költségek okozták, és okozzák. Mivel idén is jelentős átszervezések várhatók még (többek között a tévé üzletág kiszervezése saját leányvállalatba), valószínűleg az átszervezések miatt nem várható profit idén sem. Hirai Kazuo várhatóan a jövő héten jelenti be, hogy a vállalat pontosan milyen irányban halad tovább; egyelőre úgy látszik, hogy a Sony főleg a játékkonzolok, mobiltelefonok, digitális kamerák és high-end tévék piacára koncentrálhat, emellett pedig folytathatja terjeszkedését az orvosi eszközök területén is.

