Skip to main content

A video streaming inthet be a netsemlegességnek

FacebookFacebookFacebookFacebook
Egy előrejelzés szerint az USA-ban 2018-ra az internetes adatforgalom nagy részét a videók továbbítása teheti ki.

Hirdetés

Persze az ilyen becsléseket mindig illik némi kétkedéssel fogadni, a mostani tanulmányt azonban a Cisco jegyzi, vagyis egy olyan vállalat készítette, aki maga is aktív szereplője a piacnak, így a szokásosnál jobb rálátással bír a helyzetre. A vállalat főleg az amerikai piacot vizsgálta, ennek ellenére jó előrejelzést nyújt a globális tendenciákat illetően is, mert a globális piac előbb vagy utóbb szinte mindig másolja az amerikait. És emellett a dokumentum tartalmaz olyan megállapításokat is, amelyek a teljes webes forgalmat jellemzik. Ezek egyike például az, hogy 2013-ban az emberiség havonta 51 exabájt adatot használt fel interneten keresztül (1 exabájt az ezermillió gigabájttal egyenlő), 2018-ban viszont már 132-t fog. Ez nagyjából megfelel annak az adatmennyiségnek, amennyit az emberiség 1984 és 2013 között összesen forgalmazott!

Talán nem túl meglepő, hogy az adatok legnagyobb része valamilyen video – ez ugyanis messze a leginkább adatigényes tartalomközlési forma. Amerikában jelenleg az internetes forgalom háromnegyede kapcsolódik valamilyen streaming szolgáltatáshoz vagy filmletöltéshez, 2018-ra azonban ez az arány 84 százalékra kúszhat fel.

Amennyiben a Cisco becslései helytállóak, hosszabb távon a piac is átalakulhat. Az amerikai internetszolgáltatók egy ideje már pedzegetik, hogy az olyan nagy vállalatoktól, mint a Google, szintén díjat akarnak szedni, de nem kizárt, hogy idővel akár olyan modell is megjelenik, amelynél a felhasználónak (is) extra díjat kell fizetnie, ha hozzá akar férni „extra” szolgáltatásokhoz. Ez valahol érthető, hiszen a szolgáltatóknak valószínűleg komoly fejlesztéseket kell majd végrehajtania, ha nem szeretnék, hogy az általuk nyújtott internetkapcsolat sebessége csúcsidőben akár csak egy kicsit is csökkenjék. Ez persze véget vetne a netsemlegességnek, ezért a gyakorlatot sokan támadják – az amerikai kormány ennek ellenére dolgozik azon, hogy megtegye a piac jobb szabályozásához szükséges lépéseket.

A Cisco is figyelmeztet arra, hogy a nem túl távoli jövőben szükséges lehet a netsemlegesség feladása, a szórakoztató jellegű tartalmak dominanciája ugyanis hamarosan veszélyeztetni fogja az olyan szolgáltatások működését, amelyek adott esetben akár emberi életeket is megmenthetnek. Anélkül, hogy nagyon a dolgok mélyére ásnánk, hamarosan előfordulhat, hogy a távoli műtétek végrehajtását segítő vagy az atomerőművek működését felügyelő rendszereknek a Netflixszel kell majd versenyeznie a sávszélességért.

Címkék