Skip to main content

HDR projektorral demózott a Sony

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Sony nemcsak a tévéknél, hanem a kivetítőknél is figyel a HDR-re, megnéztünk egy projektort működés közben is.

Hirdetés

A Sony standján több HDR-képes projektor is ki volt állítva, amelyek közül az egyik modellt, a VPL-VW520ES-t működés közben is meg lehetett nézni. Bár jól felépített, teljesen sötét szobában ment a demó, sajnos nem egymás mellett, hanem egymás után lehetett megnézni a HDR és „sima” felvételeket – de még így is látszott, hogy a vetített jeleneteknél a HDR verzió valamivel több részletet fedett fel a sötétebb területeken (ilyenekből pedig volt bőven, hiszen Pókember és Electro első találkozását lehetett megnézni) valamint egy rendőrautó felrobbanásakor a tűzfelhőben.

Azt ugyanakkor nem mondanánk, hogy a különbség eget rengető volt, ami főleg annak tudható be, hogy a projektorok pontosan a sötét és a nagyon világos területek megjelenítésében gyengék, vagyis a HDR előnyei kevésbé tudnak érvényesülni, mint mondjuk egy OLED-tévé vagy egy local dimminges LCD-tévé esetében.

A színek összességében szintén nem tűntek szebbnek a HDR változatnál, de ez érthető, hiszen ugyanaz a projektor mutatta meg valamennyi filmrészletet, így a lefedett színtérben és a képfeldolgozás módjában nem volt különbség.

Összegezve azt mondhatjuk, hogy a végeredmény HDR forrás esetén valóban jobb, de a különbség nem feltétlenül olyan nagy, hogy azt az átlagos felhasználók minden esetben észrevegyék. A minőségbeli javulás főleg akkor jön ki, ha sötét tónusú filmet néz valaki, hiszen ha a HDR szempontjából átlagosnak számító jelenetek vannak túlsúlyban, akkor a kevés sötét jelenetnél elmaradó részletek nem fognak túlságosan hiányozni (annyira legalábbis biztosan nem, mint az a 3 millió forint a pénztárcából, amit ezért a projektorért ki kell fizetni.) De ebben semmi meglepő, a házimozi évek óta arról szól, hogy mit tudnak kezdeni a gyártók a feketével és a kontrasztaránnyal.

Címkék