Saját noteszgépen dolgozik a Xiaomi
Hirdetés
A hír a kínai cég egyik gyártópartnerétől, az Inventectől származik, tehát azt is mondhatjuk, hogy viszonylag megbízható forrástól hallottunk róla. A cég szerint a notebook annyira létezik, hogy 2016-ban meg is kezdik a forgalmazását, de azt egyelőre nem tudni, hogy ez a világ mely részére vonatkozik majd.
Ismerve a Xiaomi eddigi taktikáját, a számítógép várhatóan igen kedvező árral kerül a piacra - de persze azt, hogy ez mikor történhet meg, egyelőre nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy pontosan milyen hardverrel és milyen szoftverrel kerül majd a boltokba. A fotó egyébként természetesen hamisítvány.

