Skip to main content

Samsung Story Station teszt

FacebookFacebookFacebookFacebook
Amikor a Samsung belépett a külső merevlemezek piacára, először csak a 2,5 illetve 1,8 colos kategóriára...

Hirdetés

Külső

A Story Station alapvetően más koncepció alapján készült, mint a korábban már nálunk is járt S1 és S2 széria, amelyek külsőre gyakorlatilag teljesen egyformák voltak. A Story Station esetében a formavilág alapvetően szögletes, a Samsung pedig az egyszerűségre helyezte a hangsúlyt, illetve próbált kis retro hangulatot is becsempészni a dologba; a bekapcsológomb a régi rádiókat idézi, amelyeknél a tekerő a ki-bekapcsolás mellett a hangerő szabályozására is szolgál. Persze a merevlemez esetében nem a hangerőt szabályozhatjuk a gombbal, hanem a visszajelző LED fényerejét, de erről később.

Samsung Story Station

A készülékház a Samsungtól megszokott módon igényes, a borítás szálcsiszolt alumínium, amely enyhén barnás árnyalatával végre megtöri a fekete kütyük lassan teljesen egyhangú táborát. Az alumíniumból készült borítás amellett, hogy jól néz ki, valamelyest a hőelvezetésen is segít – nem sokat, lévén, hogy fizikai kapcsolat nincs a HDD és az alumínium rész között, de mindenképpen jobban járunk egy teljesen műanyagból készült dobozhoz képest. Ventilátor nem került beépítésre, ezt az 5400 rpm-es HDD nem igényli.

Samsung Story StationSamsung Story Station

Előről és hátulról

Az előlapon a HDD bekapcsoló gombja helyezkedik el, illetve a tok első részére alulra került a visszajelző LED, amely fehér fényét az asztalra (a HDD előtti felületre) vetíti. A fényereje a tekerőgombbal a napszakhoz vagy egyéni ízlésünkhöz igazítható.

Samsung Story Station
Samsung Story StationSamsung Story Station

A LED fényereje szabályozható

A megoldás szokatlan, de nekünk tetszett. Egyrészt jól néz ki, másrészt nem unalmas. A LED a HDD bekapcsolt állapotában világít, olvasásnál, írásnál pedig villog. A hátlapra az USB dugasz (mini-B) illetve a tápegység csatlakozója került – utóbbira a 3,5 colos meghajtó miatt mindenképpen szükség van. A tokkal kapcsolatban még a négy gumitalpat kell megemlítenünk, amelyek a tapasztalataink alapján hatékonyan nyelik el azt a kevés vibrációt, amelyet az 5400 rpm-es HDD kelt.

Samsung Story Station

Dizájn szempontjából a végeredmény szerintünk egy mutatós „doboz”, de egy szűk csoporton vett minta alapján azt mondhatjuk, hogy a rádiós gomb azért nem aratott osztatlan sikert.

Belső

A nálunk járt tesztpéldány (HX-DU015EB/A62) egy 1,5 Tbájtos változat volt, emellett pillanatnyilag 1 Tbájtos Story Station létezik még. A tesztmodellben a gyártó F2 EcoGreen sorozatába tartozó HD154UI lapult, amelynek legfontosabb adata az 5400 rpm-es fordulatszám. A 32 Mbájt cache, az adatátviteli tempó és az elérési idő kevésbé fontosak, a teljesítmény úgysem a HDD-n, hanem az USB-SATA átalakító képességén múlik. Az S1 és S2 széria esetében a HDD már eleve tartalmazza az USB interfészt, ebben az esetben viszont külön elektronika végzi el a konverziót. Az adapter sebességére alapvetően nem lehet panaszunk, az USB-ből kihozza, amit lehet. Viszont 1,5 Tbájtos kapacitásnál ez még így is kevés, az eSATA interfész nagyon hiányzik. Olvasásnál 32,7 MB/s, írásnál 25,8 MB/s ugyanis az átlagsebesség, ami azt jelenti, hogy a HDD-t nagyjából 16 óra alatt tölthetjük meg (optimális esetben), míg a tartalom visszaolvasása (szintén optimális esetben) 13 óra alatt lehetséges.

Samsung Story StationSamsung Story Station

Az elektronikáról emellett annyit érdemes megemlíteni, hogy okos; ez azt jelenti, hogy a HDD-t 5 perc tétlenség után leállítja (akkor is, ha a PC-t kikapcsoltuk), illetve akkor sem megy feleslegesen a meghajtó, hogy mondjuk a HDD be van kapcsolva, de az USB kábel nincs bedugva. Lemértük a HDD fogyasztását működés közben és „pihenés” során; normál működés közben 6,1 watt, írás/olvasás közben maximum 7,4 watt, míg készenléti állapotban (azaz akkor, amikor a Story Station be van kapcsolva, de a HDD nem) 2 watt az energiaigény.

Elismerjük, hogy a gyártóknak nincs könnyű helyzete a fájlrendszer kiválasztását illetően. NTFS-t nem használhatnak a Macintosh gépekkel való inkompatibiltás miatt, a FAT-32-vel viszont az a gond, hogy a 4 Gbjátnál nagyobb fájlokat nem támogatja. Ennek ellenére nyilván ez utóbbira esett a választás a Story Station esetében is, mert ezt mégiscsak egyszerűbb Windows alatt átkonvertálni NTFS-re. (Írjuk be parancssorba ezt: convert [drive:] /fs:ntsf)

Szoftverek

A Samsung a 3,5 colos külső merevlemezeihez is a megszokott szoftverkörítést adja, amelyekkel az adatok titkosításáról illetve biztonsági mentések készítéséről gondoskodhatunk. Tekintettel arra, hogy sem az Auto Backup sem a Secret Zone képességei nem változtak S1 és S2 tesztünk óta, és nem szeretnénk ismételni magunkat, a részletezéstől most eltekintünk. (A programok funkcióról bővebb info S1 mini vagy S2 tesztünkben található.)

Összegzés

A Story Station, vagyis az S3 alapvetően nem egy rossz HDD, a kapacitása például az egész családnak elég (elfér rá 200 nagyfelbontású film, 350 ezer MP3 vagy ugyanennyi fénykép) de sajnos csak USB interfész került rá, és emiatt rettentően lassan lehet megtölteni. A HDD eSATA csatolóval lenne az igazi, még akkor is, ha emiatt drágább lenne néhány ezer forinttal.

Értékelés:

A 1,5 Tbájtos Samsung Story Stationt a Samsungtól kaptuk tesztelésre. A HDD ajánlott végfelhasználói ára 49 000 forint.

Címkék