Ütős ügyfélszolgálati megoldás a Verizontól
Míg nálunk már egy üvöltöző ügyfélszolgálatos is felkerül a Homárra, és akár tévéinterjút is adhat, Amerikában már többet kell tenni a 15 perc hírnévért. A Verizon egy technikusa azonban egészen a New York Post lapjaiig jutott azzal, hogy egy telefonos probléma megoldása helyett – állítólag – megverte az ügyfelet.
A feljelentő szerint mindezt azzal érdemelte ki, hogy azonosító okmányt kért a technikustól mielőtt beengedné lakásába – főként, mivel a cég előtte azt állította, a probléma megoldásához nem szükséges kiszállás. A sértett szerint a technikus ettől bekattant: „Tudni akarod a nevem? Itt a nevem” felkiáltással a képébe vágta az azonosító kártyáját, majd ököllel többször is arcon csapta, és végül fojtogatni kezdte. Az áldozatnak valahogy sikerült elmenekülnie, a támadót az egyik szomszéd, egy éppen szolgálaton kívüli rendőr elfogta, majd a hivatalos szervek letartóztatták és vádat is emeltek ellene.
Az eset ugyan 2008 decemberében történt, de most kezdődik csak a per érdekes része. A sértett ugyanis állítólag csak elégtételt akart, de az ügyészség, ígérete ellenére, ejtette a vádat a támadó ellen, így „jobb híján” az anyacég került a képbe. Egy hasonló per egy Verizon méretű cég ellen sokak álma lehet, de a milliós kártérítésig még sok idő eltelhet. Ráadásul máris feltűntek – persze a Verizontól független – hangok, amelyek azt állítják (bár az esetnek elméletben nem volt szemtanúja), hogy a sértett szexuális közeledése váltotta ki a technikus dühét. De hogy a kötelező Happy End addig se maradjon el: a Verizon az állítólagos támadás után két nappal megoldotta a problémát, kiszállás nélkül.

