Röviden a CEATEC-ről
A CES és az IFA mellett a CEATEC a világ harmadik legfontosabb szórakoztatóelektronikai kiállítása.
A CEATEC (Combined Exhibition of Advanced Technologies) a CES-sel és az IFA-val összevetve is fiatal, legalábbis, ha jelenlegi formájában nézzük: az elsőt éppen tíz éve, 2000-ben rendezték meg (azaz az idei CEATEC lesz a tizenegyedik a sorban). Azonban a CEATEC az 1964 óta megrendezésre kerülő Electronics Show illetve a, szintén összeolvadással, 1997 óta létező COM JAPAN egymásba olvadásával jött létre, és ha elfogadjuk, hogy a leghangsúlyosabb rész a szórakoztatóelektronika, akkor már a CEATEC is régi motorosnak tekinthető. Sőt, ha így nézzük, akkor három évvel idősebb is a CES-nél, amelyet 1967-ben tartottak meg először. (Az IFA ugyanakkor utolérhetetlen, hiszen, szintén előd beszámításával, 86 éves múltra tekint vissza.)
A CEATEC természetesen ázsiai, japán „beütésű”, elsősorban ugyanis a Japán vállalatok mutatják be itt legújabb fejlesztéseiket, kevés a nemzetközi jelenlét. Szerencsére a szórakoztatóelektronika nagyjai kevés kivételtől eltekintve mind japánok, így újdonságból, érdekességből azért nem szokott hiány lenni. A CES, az IFA és a CEATEC egymáshoz viszonyított jelentőségét nehéz definiálni, mert minden évben más az a kiállítás, amelyik a „leghangosabb” tud lenni – és persze azt is figyelembe kell venni, hogy a CES főleg az amerikai piacra, az IFA a német és az európai piacra, a CEATEC pedig a japán piacra koncentrál. Idén például CEATEC-en nagy lesz a hangsúly a digitális átálláson, mert Japánban a tervek szerint kilenc hónap múlva, 2011. június 30-án állítják le az analóg műsorszórást. Ugyanakkor nem lehet tudni, hogy mikor és ki húz elő valamit a tarsolyból; a Panasonic például a semmiből holnap jelenti be az első Lumix brandinggel ellátott fényképezőgép-mobiltelefonját, illetve Tokióban gyakran lehet prototípusokat is látni – ugyancsak a Panasonic tavaly már a CEATEC-en megmutatta a CES-en bejelentett 3D-s kameráját, igaz, csak dummy formájában.
Az viszont ennek ellenére tény, hogy a CEATEC-ről nemzetközi szinten relatív keveset hallani. Ennek az egyik oka minden bizonnyal az, hogy a CEATEC és az IFA időben nagyon közel vannak egymáshoz, de az érdeklődést az is biztosan csökkenti, hogy relatív kevés a kiállító – 2000 és 2008 között 8-900, 2009-ben viszont csupán 590 cég bérelt standot. Látogatószám alapján ugyanakkor a CEATEC egyáltalán nem mondható aprónak, 2003 óta mindig 200 ezer közeli a végleges adat (2007-ben pedig majdnem elérte a 206 ezret a látogatók száma), kivéve a tavalyi évet, amikor „csak” 150 ezren voltak kíváncsiak a kiállításra. (Azt tegyük hozzá, hogy tavaly egy tájfun a harmadik napot gyakorlatilag tönkretette.)
A szervezők arra számítanak, hogy a holnap kezdődő CEATEC-en a tavalyinál több kiállító és 200 ezernél is több vendég lesz – előbbi adat ma derül ki, a látogatók száma pedig a kiállítás után néhány nappal.

