Skip to main content

Nem kell még temetni a netbookot - legalábbis az Acer szerint

FacebookFacebookFacebookFacebook
Rosszul állnak a netbookok eladásai, de ezzel együtt nem temetné még a kategóriát az Acer.

Hirdetés

Ez persze annak fényében érthető, hogy a tajvani cég a netbookok előretörésének egyik legnagyobb nyertese volt, és éppen a táblagépek miatti visszaesésnek köszönhetően romlottak tavalyi üzleti eredményei. Így Gianfranco Lanci lemondása és a cég „apple-szerűvé” válásának terve után olyan hírek is szárnyra kaptak, amelyek szerint a vállalat lassan abbahagyja a netbookok gyártását.

Ezeket a híreket cáfolta most meg Eric Ackerson, az Acer egyik vezető marketingmenedzsere. Ugyan elismerte, hogy a tabletek komoly hatást gyakoroltak a netbookok eladásaira, de a kis és olcsó noteszgépekre még mindig van igény, így a vállalat nem szándékozik feladni őket.

A netbookok két legnagyobb vonzereje a kedvező ár és a fizikai billentyűzet – miközben a tabletek átlagára még mindig 400 dollár felett jár, addig a netbookok rendre 300 dollárnál is kevesebbe kerülnek. Eközben a két kategóriában elérhető szolgáltatások nagyrészt megegyeznek, sokan pedig nem akarnak lemondani a rendes billentyűzet használatának lehetőségéről.

„A netbookok halála még messze van, lehet, hogy a korábban megszokott növekedésnek vége, de az ár még mindig nagyon hatásos érvként szól a kis gépek mellett” – nyilatkozta Lisa Emerald, az Acer szóvivője a Forbes kérdésére.