Kipróbáltuk: ZTE Grand S
A CES előtt még azt írtuk, hogy phablettel készül a ZTE – a Grand S viszont sokkal inkább egy mobiltelefon.
Egy 5 colos készülék esetében általában már nehéz megmondani, hogy a hardver inkább egy okostelefonra vagy egy okostelefon-tablet hibridre hajaz, a ZTE Grand esetében azonban mégsem volt nehéz dolgunk; részben a (világrekorder) 6,9 mm-es készülékvastagság, részben az alacsony tömeg, részben pedig a kényelmes egykezes fogás miatt számunkra egyértelmű, hogy egy mobiltelefonnal volt dolgunk.
Méghozzá nem is akármilyennel: a Grand S-t a ZTE telepakolta erősebbnél erősebb hardverekkel. A rendszerchip például egy négymagos, 1,7 GHz-es Qualcomm Snapdragon S4-es, amelynek munkáját 2 Gbájt RAM segíti, a kijelző pedig 1920×1080 pixeles. Adatainkat 16 Gbájtos (bővíthető) belső memórián tárolhatjuk, fényképezéshez pedig a 13 Mpixeles hátsó vagy a 2 Mpixeles előlapi kamerát használhatjuk. A mobil érdekessége, hogy készülékháza polikarbonátból készül(t), és, hogy a gyártás során a ZTE az unibody kialakítást választotta.
Az egyetlen, amit kifogásolhatunk, az az, hogy a telefon az Android 4.1-es verióját futtatja, de, mire a boltokba kerül, könnyen lehet, hogy elkészül a 4.2-es változat is rá – ha viszont mégsem, akkor sincs baj, mert abban egészen biztosak lehetünk, hogy a (most még) legfrissebb Androidot is meg fogjuk kapni a telefonra. A mobil megjelenése még az első negyedévben várható, de azt sajnos nem sikerült megtudni, hogy ez csak az amerikai rajtot jelenti-e (azt biztosan) vagy rögtön globális elérhetőséget is.

