HTC Wildfire mobiltelefon teszt

Hardver

A Wildfire hardvere a kedvező ár miatt inkább a középkategóriába tartozik: processzora egy 528 MHz-es Qualcomm MSM 7225, 384 MB RAM-mal és 512 MB flashmemóriával. Az egész összeállítás leggyengébb része azonban nem a CPU, hanem a kijelző, láthatóan itt akarta a HTC a legtöbb költséget megspórolni: ez ugyanis 3,2”-es, viszont mindössze 320×240 pixel felbontású, ami nagyon pixelessé teszi a képet. Csak összehasonlításképpen: a Desire 800×480 pixele 80×48,5 mm-es felületen helyezkedik el, a képponttáv tehát 0,1×0,1 míg a Wildfire-nél 65×48,5 mm a kijelző felülete, így a képponttáv itt 0,2×0,2 mm, vagyis az egyes pixelek pont négyszer nagyobbak a kisebbik telefon esetében.

Nemcsak a felbontásban gyenge azonban a Wildfire képernyője, hanem a kontrasztja, és színei sem érik el a drágább AMOLED képernyőkét – igaz, a különbség nem annyira markáns, mint a felbontás esetében. Szerencsére az elérhető fényerő nem rossz, így a napfényben való láthatóság van olyan jó, mint a nagyobb modelleknél.

Szerencsére a kijelzőnél nagyjából véget is ért a spórolás, így például az igencsak fontos kapcsolódási lehetőségek területén teljes a paletta: 7,2 MBps-os HSDPA, 802.11b/g WLAN, 2.1-es Bluetooth is van a készülékben, ezen felül pedig RDS-képes FM rádiót, A-GPS-vevőt, digitális iránytűt és 5 Mpixeles, LED-es vakuval rendelkező kamerát is kapunk.

A nem túl erős hardvernek köszönhetően az 1300 mAh-ás akku a kategória átlagához képest egész kitartóvá teszi a Wildfire-t: normál használat mellett akár 3 napot is kibír egy feltöltéssel, de ha takarékoskodunk, akár ennél is tovább húzhatjuk hálózati áram nélkül.

Kezelői felület

Mivel HTC készülékről van szó, senkinek sem okozhat meglepetést, hogy a készüléken az Android operációs rendszer felett a Sense kezelői felületet találjuk. Hasonlóan a többi márkatársához, itt is kiválónak találtuk használhatóságát, rengeteg újdonságot és hasznos kiegészítést nyújt az alap Androidhoz képest, ám a 320×240 pixeles felbontás ennek sem tesz jót.

Főképernyőből összesen öt darab áll rendelkezésre, ezek testre szabása a többi androidos készülékkel megegyező módon történik, azaz könyvtárakat, minialkalmazásokat és shortcutokat is kipakolhatunk rájuk. A HTC alapból hat „összeállítást”, scene-t mellékel (HTC, Social, Work, Play, Travel és Clean – az utóbbi gyakorlatilag az üres állapotot jelenti), de mi is tetszés szerint menthetünk el újabbakat. Amire sajnos nincs lehetőség, az ezen összeállítások automatikus cseréje, tehát nem állíthatjuk be például, hogy reggel 8-tól este 8-ig a Work, egyéb időpontokban viszont a Play scene legyen aktív.

A főképernyőn a Home gomb megnyomásával, vagy a kicsinyítés gesztussal előhívhatjuk a Leap View-t – ennél a nézetnél az összes főképernyő-lapot megnézhetjük kicsiben, majd a kiválasztottra rábökve az lesz az aktív képernyő.

A képernyő alján három gombot találunk (felettük pedig egy apró négyzet mutatja, hogy éppen melyik főképernyőn vagyunk), ezek közül a bal oldalival az összes alkalmazást tartalmazó menüt hívhatjuk elő, a középső a telefont indítja el, a jobb oldalival pedig az adott képernyőhöz adhatunk hozzá elemeket. Widgetek területén a HTC nagyon jól áll, rengeteg érdekes és hasznos minialkalmazás áll rendelkezésre, így például többféle óra, naptár, időjárás, és így tovább. A különlegesebbek közé tartozik például a Friend Stream, amelyen figyelemmel kísérhetjük ismerőseink frissítéseit.

A programokat tartalmazó főmenüben kevés újdonságot találunk, de ezek azért hasznosak – itt van például egy előre telepített „zseblámpa”, amivel a fényképezőgép segédfényét használhatjuk világításra három fokozatban, a HTC kiváló Twitter-kliense, a Peep, és a készülékek közötti áttérést lehetővé tevő Transfer Data. A főmenüt nemcsak négyzetrácsos, hanem listás formára is átkapcsolhatjuk, csoportosítani azonban sajnos nem lehet a potokat, marad az ABC-sorrend.