Panasonic VIERA GT20 (TX-P42GT20E) 3D plazmatévé teszt

Képminőség

A képminőség szubjektív vizsgálatát a szokásos tesztekkel kezdtük; egyrészt megvizsgáltuk a fényerő eloszlásának egyenletességét, másrészt a betekintési szögeket. A plazma technológia előnye, hogy minkét jellemző kiváló; a fényerő eloszlása tökéletesen egyenletes volt a TX-P42GT20 esetében is, míg a színek és a kontraszt nagy szögből sem torzultak jelentősen. Ezeket, az LCD-gyártók bármennyire is ezt kommunikálják, egy LCD panellel továbbra is lehetetlen elérni.

A Panasonic klasszikus dizájnja a képminőségnél előnyt jelent, mert nincs plusz üveglap, így nincs tükröződés oldalról sem. Korábban, a 2009-es G10-es sorozatnál próbálkozott ilyesmivel a Panasonic, de aztán az extra előlap (szerencsére) gyorsan lekerült a napirendről. Sőt, helyette egy speciális szűrőt kaptak a 2010-es modellek, ami a fényvisszaverődés mértékét hivatott csökkenteni. Ez főleg a nappali látványt javítja, de azt azért továbbra sem állíthatjuk, hogy egy világos szobában a tévé képe van olyan jó, mint sötétben.

A szürkeárnyalatok megjelenítésében, az 50 colos VT20-ashoz hasonlóan, a GT20 sem jeleskedett, a tévé ennek eredményeképpen a sötétebb részeken picit veszít a részletességéből, a világosabb árnyalatoknál pedig nagyon enyhe színtorzulást lehet tapasztalni. Egyik sem annyira vészes, hogy a képminőséget jelentősen befolyásolja – valójában ezek annyira apró eltérések, hogy legfeljebb csak akkor lehetne őket észrevenni, ha sötét szobában egy tökéletesen beállított G20-ast és egy GT20-ast egymás mellé tennénk.

Az SD adások a tévén szépen jelennek meg, ami nem is csoda, annak tükrében, hogy a Panasonic minden tévéjében ugyanazt a képfeldolgozó chipet használja (a korábban nálunk járt 2010-es Panasonic tévékkel ugyanis mind elégedettek voltunk). A plazmatévék képe egyébként is sokkal jobb SD tartalommal, mint amit egy LCD-tévé nyújtani tud. Tévéadásoknál és egy-egy DVD lemeznél lehet fontos a deinterlace szűrő, ami a GT20-nál szintén jól működik. Az SD adások részletessége – persze a lehetőségekhez képest – nagyon jó, az átméretezéssel gyakran együtt járó színfakulás illetve elmosódás a tévénél szinte egyáltalán nem jelentkezik.

A GT20 a gyorsan mozgó objektumokat is kiválóan kezeli, köszönhetően annak, hogy a plazmatévék esetében gyakorlatilag nincs válaszidő, s így nemcsak a fizikai felbontás, hanem a mozgóképfelbontás is 1080 soros. A 100 Hz-es képfrissítést bekapcsolva a helyzet picit rosszabb lesz, a gyorsan mozgó, nagy kontrasztú helyeknél egyrészt csökken a részletesség, másrészt a sötét alapon látható fehér (vagy fehérhez közeli) részleteknek enyhe szellemképe lehet. A tévé továbbá a mozgásbecslésnél is hibázik néha, ami a tárgyak széleinek „rojtosodását” okozhatja. Emellett a szokásos szappanopera hatás is szépen jelentkezik, így szerintünk a 100 Hz-es képfrissítést a GT20-asoknál is érdemes inkább kikapcsolni.

A tévé képe HD anyagokkal gyönyörű, gyakorlatilag a G20-asok képminőségét kapjuk meg, de persze tudjuk a korábbi mérések alapján, hogy a színek azért nincsenek tökéletesen a helyükön. Blu-ray filmeknél, feltéve, hogy a lejátszó 24p-ben adja ki a jelet, a tévé automatikusan felismeri a formátumot, és 24p módba kapcsol – akinek bejön a 100 Hz-es képfrissítés, az 24p mellett is kérheti köztes képkockák kiszámolását, az IFC-ről Smooth Film-re módosult menüpontban.

Aki játszani szeretne a tévén, annak jó hír, hogy utánhúzás nincs, a tévé 1:1-es képmegjelenítésre is képes, az input lag pedig egészen jó, a mérések átlaga 19 ms-ot mutatott 2D-ben, játék módban, kikapcsolt képjavítókkal.

Hangminőség

A hangminőségről ezúttal is csak a teljesség kedvéért és csak nagyon röviden szólunk, mert a TX-P42GT20E két apró, 10 wattos hangkeltője csak a sorozatokhoz és alkalmi zenehallgatáshoz megfelelő, komolyabb filmnézéshez nem. Márpedig, ha valaki 400 ezer forintot ad ki egy tévéért, akkor feltételezzük, hogy komoly szándékai vannak. A hangrendszer tehát sztereó, természetesen mélynyomó nélkül. A hangok amennyire lehet, tisztán szólalnak meg, de a hangerő növelésével a dobozhang jelleg gyorsan felerősödik, és 30-as szint felett (ami a normál hangerőnél kb. kétszer hangosabb) torzítás is jelentkezik.

Menürendszer, távirányító

A Panasonic érdemben évek óta nem változtatott a tévék menürendszerén, ezt most sem tette meg. Persze néha azért bekerül egy-két új opció a repertoárba, mint ahogyan most is, a 2D-3D koverzió miatt, de az opciók elrendezése és az alapvető funkciók nem változtak. A menü alapvetően szöveges, gyorsan működik és minden fontos beállítási lehetőséget tartalmaz. Emellett előnye, hogy egyszerű és haladó módban is használható – előbbi esetben egy sor paraméter rejtve marad, így aki nem igazán akar szenvedni a részletes beállításokkal, annak sem kell mindig minden paramétert átlépnie. Aki a végletekig szeretné paraméterezni a tévét, az bekapcsolhatja az isfccc opciót, így a gamma, a feketeszint és a fehéregyensúly is személyre szabható.

Van ugyanakkor néhány nem túl ésszerű dolog, amihez hozzá kell szoknunk: a képarány megváltoztatásakor az elektronika például csak az OK megnyomása után méretezi át a képet, valamint zavaró lehet az is, hogy néhány menüpont neve 2D és 3D működés közben megváltozik.

A távirányító egy az egyben ugyanaz a modell, mint ami a G20-ashoz vagy a VT20-ashoz jár. A Panasonicnál úgy gondolták, hogy külön 3D gombra nincs is szükség (egyébként érdekesség, hogy az USA-ban forgalmazott tévékhez más vezérlő jár, amin van külön 3D gomb). Bár az első VT20-as tévéknél ezt nem tartottuk nagy hiányosságnak, mert a tévé 3D-s forrást esetén automatikusan 3D-re vált, a GT20-nál már nem ennyire egyértelmű a helyzet, mert a 2D-3D átalakítás indítása néhány gombnyomással egyszerűbb lenne. Szerencsére nagyon sokat így sem kell azért lépkednünk, mert a VIERA TOOLS gombbal előhívható gyorsmenüből is lehet a 3D beállításokat módosítani.