Panasonic VIERA VT30 (TX-P50VT30E) 3D plazmatévé teszt

Belső

A Panasonic évről évre újabb panelverzióval áll elő, amelyek képminőségbeli jellemzőikben és fogyasztásukban is mindig felülmúlják a korábbi generációt. A VT30 ezzel együtt is érdekesebb az átlagosnál, mert a 3D-s készülékek között a második generációt képviseli (valójában pedig a tizennegyediket.) Tavaly a VT20-as vezérlésével nem voltunk maradéktalanul megelégedve, de a hibákat a panel számlájára írtuk; arra tehát nagyon kíváncsiak voltunk, hogy a VT30 esetében sikerült-e a színkezelésen javítani.

A 2011-es modellekbe szerelt paneleket a Panasonic NeoPlazmának nevezi, ezek egyik fő újdonsága az, hogy az előző generációhoz mérten 20%-os fogyasztáscsökkenés jellemző rájuk, emellett pedig az is, hogy a korábbinál gyorsabb kisülésű foszfor alkalmazt esetükben a Panasonic.

A TX-P50VT30 NeoPlazma panelje természetesen Full HD felbontású, képfrissítési frekvenciája pedig 600 Hz; a kép maga másodpercenként hatszáz alkalommal frissül, persze ebből a tartalom, beállítástól függően, legfeljebb százszor változik 2D módban és kétszázszor (szemenként százszor) 3D módban. A 600 Hz-es képfrissítési frekvencia célja a vibrálás megszűntetése. A Panasonic idei csúcsmodellje az Intelligent Frame Creation technológiát is tartalmazza, amellyel a tévé, köztes képkockák kiszámolása mellett, 100 különböző képet tud megjeleníteni másodpercentként és szemenként. A további képjavítók közül adott a 24p, a THX tanúsítvány 2D és 3D módban is, illetve a kontrasztot javító Infinite Black Pro technológia is.

A VT30-as megújított menüje a Panasonic korábbi tévéinél megszokott színprofilokat tartalmazza: van dinamikus, normál, mozi, THX, játék, fénykép és két professzionális mód. Utóbbi kettő alapbeállítás szerint a THX móddal egyező képet ad, sokkal részletesebb beállítási lehetőségek mellett. Ez a két színprofil csak akkor látszik, ha a beállítások között engedélyeztük a Haladó (ifsccc) opciót.

Közülük szokás szerint a THX adja az optimálishoz legközelebbi állapotot (meg nyilván a vele egyező két professzionális profil), és, bár a dinamikus, normál és mozi módok sem nagyon rosszak, esetükben a kép túlszaturált és/vagy túlélesített, nyilván amellett, hogy a színhőmérséklet sem egyezik a kívánatos 6500K-s értékkel. A gyári állapot nem annyira jó, mint volt a G30 esetében, de azért nincs okunk panaszra, a THX profil 3 alatti átlagos deltaE értéke azt jelenti, hogy a Panasonic jelentősen tudta javítani a tavaly még rakoncátlankodó 3D panel színkezelését. A helyzet azonban még mindig nem tökéletes; a teszteket többször elvégezve az eredmények közötti szórás nagyobb volt a megszokottnál, ami azt jelzi, hogy a gyors kisülésű foszfort viselkedését továbbra sem ismerte ki tökéletesen a Panasonic. A panel „tökéletlenségét” jelzi az is, hogy a részletes beállítási lehetőségekkel sem tudtunk a színhelyességen számottevően javítani.

Az optimális beállításokat a Professzionális 1 módból kiindulva az alábbi helyen találtuk meg: kontraszt 55, fényerő -7, színtelítettség 0, képélesség 2-7 között, színhőmérséklet meleg, élénk színek ki, öko mód ki, P-NR ki, RGB 0/0/8, gamma 2,2, Intelligent Frame Creation ki, felbontás javítása ki, 16:9 túlpásztázás ki. Ezekkel az értékekkel 2,2-es gammát, 6400K-s színhőmérsékletet, 101 cd/m⊃-es fényerőt, és 5800:1-es kontrasztot mértünk. Ez utóbbi érdekes, hiszen azt jelenti, hogy a fekete, a várakozásainkkal ellentétben csak alig volt mélyebb annál, mint amit a G30-as széria nálunk járt, 42 colos példánya tud – 0,017 cd/m²-es érték még így is nagyon jónak számít persze, de messze elmarad a VT20-as tévék 0,006 cd/m²-es értékétől.